1Mózes 3

3
A bűnbeesés
1A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?#Jel 12,9; 20,2 2Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk,#1Móz 2,16–17 3csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. 4De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! 5Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.
6Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.#2Kor 11,3; 1Tim 2,14 7Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.
8Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. 9De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? 10Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.#1Móz 2,25; 3,7 11Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? 12Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. 13Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.
Isten büntetése
14Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak:
Mivel ezt tetted, átkozott légy
minden állat és minden mezei vad közt:
hasadon járj, és port egyél egész életedben!
15Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt,
a te utódod és az ő utódja közt:
ő a fejedet tapossa,
te meg a sarkát mardosod.#Jel 12,4–5.13–14
16Az asszonynak ezt mondta:
Igen megnövelem terhességed fájdalmát,
fájdalommal szülöd gyermeked,
mégis vágyakozol férjed után,
ő pedig uralkodni fog rajtad.#Ef 5,22
17Az embernek pedig ezt mondta:
Mivel hallgattál feleséged szavára,
és ettél arról a fáról,
amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél,
legyen a föld átkozott miattad,
fáradsággal élj belőle egész életedben!
18Tövist és bogáncsot hajt neked,
és a mező növényét eszed.#Jer 12,13; Mt 13,7.22
19Arcod verejtékével eszed a kenyeret,
míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél.
Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!#Zsolt 90,10; Préd 12,7; 2Thessz 3,10
20Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. 21Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.
22Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen, 23kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.#1Móz 2,9; Jel 2,7 24És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

Zur Zeit ausgewählt:

1Mózes 3: HUNB

Markierung

Teilen

Kopieren

None

Möchtest du deine gespeicherten Markierungen auf allen deinen Geräten sehen? Erstelle ein kostenloses Konto oder melde dich an.

YouVersion verwendet Cookies, um deine Erfahrung zu personalisieren. Durch die Nutzung unserer Webseite akzeptierst du unsere Verwendung von Cookies, wie in unserer Datenschutzrichtlinie beschrieben