1
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:34
Hungarian Bible by Lajos Csia
CSIA
„Atyám, mondotta Jézus, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” Azután szétosztották ruháit, és sorsot vetettek rájuk.
قارن
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:34
2
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:43
Jézus ezt felelte rá: „Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:43
3
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:42
Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, ha eljössz majd királyságodban.”
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:42
4
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:46
Ekkor Jézus nagy hangon kiáltott: „Atyám a te kezedbe teszem le szellememet.” S amikor ezt mondta kilehelte szellemét.
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:46
5
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:33
Mikor kiértek arra a helyre, melyet Koponyának neveznek, ott megfeszítették őt, a gonosztevőket is, egyiket jobb felől, másikat bal felől.
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:33
6
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:44-45
Már mintegy hat óra volt, amikor az egész földet a kilencedik óráig tartó sötétség borította el, mert a nap világossága kihagyott. Majd középen kettéhasadt a templom függönye.
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:44-45
7
AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:47
Mikor a százados látta mi történt, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igazságos volt.”
اكتشف AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 23:47
الصفحة الرئيسية
الكتاب المقدس
خطط
فيديوهات