Filippi 2:3-8
Filippi 2:3-8 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ne az önzés vagy a dicsőségvágy irányítson benneteket! Ellenkezőleg, legyetek alázatosak, és a testvéreiteket részesítsétek előnyben magatokkal szemben! Ne a saját érdekeiteket tartsátok szem előtt, hanem mindenki a másik javát keresse! Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt, aki öröktől fogva isteni természetű, mégsem ragaszkodott ahhoz, hogy Istennel egyenlő. Önként mondott le minden dicsőségéről, vállalta, hogy szolgává legyen, és emberré lett. Szolgai formában élve a földön, még jobban megalázta magát, engedelmes volt egészen a kereszthalálig!
Filippi 2:3-8 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
és hogy semmit se tegyetek versengésből vagy hiúságért, hanem mindenben alacsony helyzetre törekedve egymást magatok felett állóknak tekintsétek, és hogy senki se tartsa szemét azon, ami az övé, hanem mindenki a másokét is szeme előtt tartsa. Az az észjárás (törekvés) legyen bennetek, mely a Krisztus Jézusban is volt, ki Isten alakjában nem tartotta azt rablott zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem azzal, hogy rabszolgai alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, sőt még akkor is, mikor külső idomban olyan volt már, mint egy ember, megalázta magát azzal, hogy a halálig engedelmes lett, éspedig a kereszt haláláig.
Filippi 2:3-8 Karoli Bible 1908 (HUNK)
Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál. Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Filippi 2:3-8 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
Filippi 2:3-8 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.