János 20:1-31
János 20:1-31 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!” Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból. Ezután a tanítványok hazamentek, Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén. Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?” Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá. Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?” Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!” Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!” „Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.) „Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!” Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent. Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat. Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.” Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!” Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!” Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!” Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!” Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.
János 20:1-31 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
A hét első napján, kora reggel, még szürkületkor kiment a sírhoz magdalai Mária s látta, hogy a sírról el van emelve a kő, elvették a követ. Erre elfutott Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, akit Jézus kedvelt. – „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hová tették!” – szólott hozzájuk. Mire Péter s az a másik tanítvány elindult és a sírhoz ment. Szaladva ment együtt a kettő, de az a másik tanítvány gyorsabban szaladva megelőzte Pétert és elsőnek ért a sírhoz. Betekintett és vásznakat látott, melyek ott hevertek, be azonban még nem ment. Őt követve megérkezett Simon Péter is és bement a sírba. Látta az ott heverő vásznakat, meg a keszkenőt, mely a fején volt, de az nem volt együtt a vásznakkal, hanem külön feküdt egy helyen összehajtogatva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki előbb ért a sírhoz, s ő látott és hitt. Tudniillik még nem értették az írást, hogy a halottak közül fel kell támadnia. A tanítványok erre újra hazamentek. Mária sírva állott kinn a sírnál. Míg sírdogált, betekintett a sírba és két angyalt látott, amint fehér öltözetben ott ültek, egyik a fejnél, másik a lábnál, ahol Jézus teste feküdt. „Asszony, miért sírsz?” kérdezték az angyalok tőle. – „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették” – felelte nekik. Mikor ezt mondta, hátrafordult és észrevette, hogy ott áll Jézus, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” – kérdezte Jézus tőle. Mária azt gondolta, hogy a kertész az, azért megkérdezte tőle: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem hová tetted, és majd én elviszem.” „Mária!” – szólította meg Jézus, az megfordult és héberül ezt mondta neki: „Rabbuni!”, ami azt jelenti: „Tanító.” „Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus –, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Erre magdalai Mária elment és így adott hírt a tanítványoknak: „Láttam az Urat, és ezeket mondta nekem.” Azon a napon, a hét első napján, mikor már késő lett és mikor az ajtók ott, ahol a tanítványok voltak, a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak, megjött Jézus és a középen megállott.” Békesség nektek!” – mondta nekik, és ezt mondván megmutatta nekik kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy meglátták az Urat. Majd újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött el az Atya, úgy küldelek el én is titeket. Miután ezt mondotta, rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: „Vegyetek Szent Szellemet! Akiknek vétkeit megbocsátjátok, azoknak megbocsátják azokat, akikéit megtartjátok, azoknak megtartják.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, akit Ikernek mondanak, nem volt velük, mikor Jézus eljött, de a többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Tamás azonban így szólt hozzájuk: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, s nem dugom ujjamat a szegek helyére, ha nem teszem kezemet az oldalába, én nem hiszek.” Nyolcadik napon újra benn voltak a tanítványok. Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, odajött Jézus, megállt a középen és így szólt: „Békesség nektek!” Azután Tamáshoz szólt: „Hozd ide az ujjadat és nézd meg a kezemet, hozd ide a kezedet és tedd az oldalamra és ne légy hitetlen, hanem hívő.” „Én Uram és én Istenem!” – szólt hozzá Tamás. Mire Jézus ezt mondta: „Mert látsz, hiszel? Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek.” Ugyan számos és másféle jeleket is tett Jézus a tanítványok előtt, melyeket ebben a könyvben nem írtam meg. Ezeket azért írtam meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ezt hívén életetek legyen az ő neve által.
János 20:1-31 Karoli Bible 1908 (HUNK)
A hétnek első napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról. Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt. Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz; És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be. Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak. És a keszkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez. Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba; És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala. És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt. És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt. Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester! Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki. Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, a kit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, a mikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem. És nyolcz nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek. Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben; Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében.
János 20:1-31 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!” Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de mégsem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt; az egyik fejtől, a másik meg lábtól. Azok így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” Ő ezt felelte nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.” Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.” Jézus nevén szólította: „Mária!” Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: „Rabbuni!” – ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.” Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki. Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: „Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket.” Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak.” Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat.” Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!” Azután így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás pedig így felelt: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.
János 20:1-31 Revised Hungarian Bible (RÚF)
A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették. Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki. Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak. Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem. Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek! Azután így szólt Tamáshoz: Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő! Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem! Jézus így szólt hozzá: Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.