Cselekedetek 28:1-31 - Compare All Versions

Megosztás

És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget. A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért. Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada. Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult. De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn. Azok pedig azt várják vala, hogy ő meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala őt. Annak a helynek környékén valának pedig a sziget főemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott. Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá őt. Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, ő hozzá jövének és meggyógyulának. Kik nékünk nagy tisztességet is tőnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának. Három hónap mulva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala. És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig. Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba. Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába. Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk előnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta őket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn. Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az őt őriző vitézzel. Lőn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való főembereket. Mikor pedig egybegyűltek, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ősi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe. Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen. De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam. Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánczczal. Azok pedig mondának néki: Mi te felőled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jőve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felőled valami rosszat. Akarnók azért tőled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felől tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak. Kitűzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felől, igyekezvén elhitetni ő velök a Jézus felől való dolgokat, úgy a Mózes törvényéből, mint a prófétákból, reggeltől fogva mind estvéig. És némelyek hivének az ő beszédének, mások nem hivének. Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve. Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik ő hozzá menének. Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegből, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: „Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem hagyja élni.” Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban a hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal. Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében Dioszkurok voltak. Szirakuzába érkezve ott maradtunk három napig. Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, így másnap Puteoliba értünk. Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába. Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Tres Tabernaeig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Atyámfiai, férfiak, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemből mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétket nem találtak bennem. Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz; de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot.” Ők pedig ezt mondták erre: „Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem az atyafiak közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.” Kitűztek tehát neki egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. Egyesek hittek a beszédének, mások meg nem hittek. Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, s ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: „Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról, amikor ezt mondta: Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, és ne lássátok meg! Mert megkövéredett e nép szíve, és fülükkel nehezen hallottak, és szemüket behunyták, hogy ne lássanak szemükkel, és ne halljanak fülükkel, szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani.” (Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak.) Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról, teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.

Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak. Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, a meleg miatt egy vipera bújt ki belőle, és a kezébe mart. Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem engedi, hogy életben maradjon. Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett. Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította. Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezek nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal. Három hónap múlva azután elindultunk egy alexandriai hajón, amely a szigeten telelt, és amelynek címerében a Dioszkuroszok voltak. Szirakúzába érkezve ott maradtunk három napig. Innen a part mentén hajózva megérkeztünk Régiumba, és mivel egy nap múlva feltámadt a déli szél, másnap Puteoliba értünk. Itt testvéreket találtunk, akik kértek, hogy maradjunk náluk hat napig. Így érkeztünk Rómába. Mikor az ottani testvérek hallottak érkezésünkről, elénk jöttek Appiusz fórumáig és Trész Tabernéig. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és megtelt bizakodással. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy külön lakjék az őt őrző katonával. Három nap múlva magához hívatta a zsidók ottani elöljáróit. Amikor ezek összegyűltek, így szólt hozzájuk: Férfiak, testvéreim, bár semmit sem vétkeztem e nép ellen, vagy ősi szokásaik ellen, Jeruzsálemben mégis foglyul adtak engem a rómaiak kezébe. Miután ezek kihallgattak, szabadon akartak bocsátani, mert semmi halállal büntetendő vétek nincs bennem. Mivel azonban ez ellen tiltakoztak a zsidók, kénytelen voltam fellebbezni a császárhoz, de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni. Emiatt kértem, hogy láthassalak titeket, és beszélhessek veletek, hiszen Izráel reménységéért viselem ezt a láncot. Ők pedig ezt mondták: Mi sem levelet nem kaptunk rólad Júdeából, sem a testvérek közül nem jött ide senki, és nem jelentett vagy mondott rólad semmi rosszat. Helyesnek tartjuk tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről az irányzatról tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik. Kitűztek tehát számára egy napot, és akkor sokan eljöttek hozzá a szállására. Pál bizonyságot tett előttük az Isten országáról, és reggeltől estig igyekezett őket meggyőzni Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján. Egyesek hittek a beszédének, mások pedig nem hittek. Mivel nem értettek egyet egymással, szétoszlottak, és ekkor Pál ezt az egy igét mondta nekik: Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által atyáitokról: „Menj el ehhez a néphez, és mondd meg: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége! Ők pedig meg is fogják azt hallani. Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak. Ő pedig ott maradt két teljes esztendeig saját bérelt szállásán, és fogadta mindazokat, akik felkeresték. Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról teljes bátorsággal, minden akadályoztatás nélkül.

Miután mindannyian kimenekültünk a vízből, megtudtuk, hogy Málta szigetére kerültünk. Az ott lakók nagyon jóságosak voltak hozzánk. Tüzet raktak, és mindannyiunkat befogadtak, vendégül láttak, mert esni kezdett az eső, és hideg volt. Pál is fölszedett egy csomó ágat, és a tűzre dobta. Az ágak közül előbújt egy mérges kígyó és a kezébe harapott. Amikor a sziget lakói látták, hogy Pál kezén ott csüng a kígyó, azt mondták egymás között: „Ez biztosan valami gyilkos lehet. A tengerből ugyan megmenekült, de az isteni igazságszolgáltatás nem engedte, hogy éljen.” Pál azonban lerázta magáról a kígyót a tűzbe, és semmi különös sem történt. Az emberek arra számítottak, hogy Pál teste feldagad, vagy pedig hirtelen holtan esik össze. Hosszú ideig vártak, de semmi baja nem történt. Ezért mást gondoltak, és azt mondták, hogy Pál biztosan valami istenség lehet. A sziget főemberének, Publiusznak nem messze volt a birtoka, és meghívott bennünket a házába. Ott három napon át nagy szeretettel látott bennünket vendégül. Publiusz apja betegen feküdt, mert lázas volt és vérhasban szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét és meggyógyította. Miután ez történt, a szigetről a többi beteg is eljött Pálhoz, és meggyógyultak. Ezért aztán sokféleképpen kifejezték a tiszteletüket irántunk, és amikor újból hajóra szálltunk, mindennel elláttak bennünket. Három hónappal később felszálltunk egy alexandriai hajóra, amely a szigeten várta, hogy elmúljon a tél. A hajó címere az alexandriai iker-isteneket ábrázolta. Megérkeztünk Szirakuzába, és ott töltöttünk három napot. Onnan továbbhajóztunk, és Régiumban kötöttünk ki. Másnap déli szél fújt, így továbbindultunk, és két nap alatt eljutottunk Puteoliba. Itt találkoztunk néhány testvérrel, akik megkértek, hogy maradjunk velük hét napig. Végül megérkeztünk Rómába. A római testvérek már hallottak rólunk, és elénk jöttek egészen az Appiusz piacáig és a Három Vendégfogadóig. Amint Pál meglátta őket, hálát adott Istennek, és felbátorodott. Amikor megérkeztünk Rómába, Pálnak megengedték, hogy egyedül lakjon. Csak az a katona lakott vele, aki őrizte. Három nappal később Pál magához hívta a Rómában lakó zsidók vezetőit. Amikor összegyűltek, ezt mondta: „Testvéreim, annak ellenére, hogy semmit sem vétettem népünk vagy atyáink hagyományai ellen, Jeruzsálemben mégis fogolyként adtak át a rómaiaknak. Miután a rómaiak kihallgattak, szabadon akartak engedni, mert semmi halálbüntetést érdemlő bűnt nem találtak bennem. De a zsidók nem akarták, hogy a rómaiak elengedjenek. Emiatt kénytelen voltam azt kérni, hogy a császár ítéljen ügyemben. De nem azért tettem ezt, mintha valamivel vádolni akarnám népemet. Ezért kértem, hogy jöjjetek hozzám, hogy beszélhessek veletek, mert Izráel reménysége miatt viselem ezeket a láncokat.” A zsidó vezetők erre azt válaszolták Pálnak: „Mi nem kaptunk rólad semmiféle levelet Júdeából, és az onnan jött testvérek sem hoztak semmiféle rossz hírt rólad. Ezért szeretnénk most tőled hallani, hogyan gondolkozol, és mit hiszel. De azt tudjuk, hogy ezzel a vallási irányzattal mindenhol ellenkeznek.” Meg is egyeztek, hogy egy bizonyos napon újra visszajönnek. Azon a napon még többen eljöttek Pálhoz, ő pedig reggeltől estig magyarázott nekik, és tanította őket Isten Királyságáról. Mózes Törvénye és a próféták írásai alapján próbálta meggyőzni őket, hogy higgyenek Jézusban. Néhányan közülük elfogadták, amit Pál mondott, a többiek azonban nem hittek neki. Egymás között vitatkozva éppen el akartak menni, amikor Pál még valamit mondott nekik: „Milyen igaza volt a Szent Szellemnek, amikor Ézsaiás prófétán keresztül így szólt őseinkhez: »Menj ehhez a néphez, és mondd nekik: csak hallgattok, és hallgattok, de nem értitek meg, csak néztek, és néztek, de nem láttok meg semmit. Mert megkeményedett e nép szíve, nehezen hallanak fülükkel, és becsukták a szemüket. Azért történt így, hogy ne lássanak szemükkel, ne halljanak fülükkel, ne értsenek szívükkel, és ne forduljanak hozzám, hogy meggyógyítsam őket.« Ezért tudjátok meg, hogy Isten az üdvösségnek ezt az üzenetét az Izráelen kívüli nemzeteknek küldi, és ők majd meg is hallgatják!” Ezután Pál még két éven keresztül ott maradt abban a lakásban, amelynek bérét ő fizette, és szívesen látta mindazokat, akik meglátogatták. Bátran és akadályoztatás nélkül beszélt nekik Isten Királyságáról, és tanított az Úr Jézusról, a Messiásról.

Csak mikor megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy a szigetet Melittának (Máltának) nevezik. A barbárok nem mindennapi emberszeretetet tanúsítottak irántunk. Mert tüzet gyújtottak, és bennünket mindannyiunkat odafogadtak magukhoz a beálló eső és a hideg miatt. Mikor Pál rengeteg rőzsét gyűjtött össze és azt a tűzre vetette, a hőségtől előbújt egy vipera s kezéhez ragadt. Amikor a barbárok meglátták a kezéről csüngő fenevadat, azt mondták egymás közt: „Ez az ember csak gyilkos lehet, mert az isteni igazságszolgáltatás azután sem hagyta élni, hogy a tengerből megmenekedett.” Ő azonban belerázta az állatot a tűzbe és semmi kárt nem szenvedett. Azok várták, hogy majd megdagad, és hirtelen holtan esik le. Mikor már sokáig várták és látták, hogy semmi rendkívüli nem történik vele, megváltoztatták nézetüket, és istennek mondták őt. Annak a helynek környékén terült el a sziget főemberének, név szerint Publiusznak a birtoka, aki felvette gondunkat és három napon át barátságos indulattal vendégelt minket. Publiusz atyja azonban láztól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, imádkozott, kezét rávetette és meggyógyította. Ennek megtörténte után a szigeten levő többi elerőtlenült is eljött, és meggyógyultak. Mikor azután elutaztunk, nagy megtiszteltetésekben részesítettek minket s gondoskodtak szükségleteinkről. Három hónap elmúltával egy hajón, mely a szigeten telelt át, éspedig egy alexandriai hajón, melynek a Dioszkurok voltak jelvényei, elutaztunk. Lementünk Szirakuzába, három napig ott maradtunk, onnan körbehajózva, Régiumba érkeztünk. Egy nap múltán déli szél támadt, úgyhogy másodnap Puteoliba jutottunk, ahol testvéreket találtunk. Ezek kérlelésére hét napig náluk maradtunk és úgy jutottunk el Rómába. Puteoliból hallották meg a római testvérek is dolgainkat és egész Appiusz piacáig és a Három Kocsmáig elibünk jöttek. Amikor Pál meglátta őket, hálát adott az Istennek és bizalmat merített. Amikor Rómába bementünk (a százados átadta a foglyokat a laktanyaparancsnoknak), Pálnak megengedték, hogy az őt őrző katonával együtt saját szállásán maradjon. Három nap múltán magához hívatta az ott lakó zsidók főembereit. Mikor azok összegyűltek, így szólt hozzájuk: „Testvéreim, férfiak, noha semmit sem tettem, ami a népnek vagy az atyai szokásoknak ellenére volna, Jeruzsálemből mégis fogságba adtak a rómaiak kezére. Ezek azután, miután kikérdeztek, el akartak bocsátani engem, mivel semmi halálra méltó vád nem merült fel ellenem. Mivel azonban a zsidók ellentmondtak, kényszerítve voltam a császárra fellebbezni anélkül, hogy népem ellen nekem valami vádam volna. Ez okból kérettelek titeket, hogy egyrészt lássalak, másrészt elbeszélgethessek veletek. Mert Izráel reménységéért övez engem ez a bilincs.” Azok ezt felelték neki: „Semmiféle írást nem kaptunk felőled Júdeából, sem a testvérek közül senki ide nem érkezett, hogy hírt hozzon, vagy hogy valami rosszat szóljon ellened. Méltányosnak találjuk, hogy tőled halljuk meg, hogy micsoda dolgok foglalják el elmédet. E felől a felekezet (szakadás, szekta) felől pedig annyit tudunk, hogy mindenütt ellene mondanak neki.” Miután egy napot tűztek ki neki, többen lementek hozzá a szállására. Ezeknek azután bizonyságot tett. Kifejtette előttük az Isten királyságát, s Jézus felől reggeltől estig igyekezett meggyőzni őket mind a Mózes törvényéből, mind a prófétákból. Egyesek engedtek szavainak, mások nem hittek neki. Minthogy meghasonlottak egymás között, elváltak Páltól, miután Pál csak egy szót mondott: „Helyesen szólott a Szent Szellem Ézsaiás prófétán keresztül atyáitokhoz, amikor ezt mondta: Eredj népemhez és mondd neki: Jól odahallgattok majd, mégsem látjátok be, jól megnézitek, mégsem fogtok látni, mert háj nőtte be e nép szívét, úgyhogy fülük nehezen hallóvá lett, szemüket álom csukta be, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel belátásra ne jussanak, meg ne térjenek s én meg ne gyógyítsam őket. Ez pedig legyen tudtotokra, hogy az Istennek ez a megmentő hatalma a nemzetekhez küldetett, s ők meg is fogják hallani.” Miután ezt mondta, a zsidók maguk között sokat vitatkozva eltávoztak. Két egész évig maradt az apostol a saját bérelt szállásán, s fogadta szívesen mindazokat, akik hozzá mentek. Bátran, szabadon és akadálytalanul hirdette nekik az Isten királyságát, és tanította az Úrra, a Krisztus Jézusra vonatkozó igazságokat.