Cselekedetek 13:1-52 - Compare All Versions

Megosztás

Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én őket elhívtam. Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták őket. Ők annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektől, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba. És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítőtárs. És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngős hamispróféta zsidóra, kinek neve vala Barjézus; Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét. Elimás, az ördöngős azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől. De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve, Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani? Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket. Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hűn, elálmélkodván az Úrnak tudományán. Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tőlük, megtére Jeruzsálembe. Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának városába, és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének. És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának előljárói ő hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intőbeszédetek a néphez, szóljatok. Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg. Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá őket hatalmas karja által. És közel negyven esztendőnek idejéig tűrte az ő erkölcsöket a pusztában. És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik. És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig; Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségéből való férfiút negyven esztendeig. És mikor őt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi. Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust; Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének. És mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját. Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett. Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy őt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték. És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg. És mikor mindazokat elvégezték, a mik ő felőle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. De az Isten feltámasztá őt halottaiból: És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép előtt. És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust: Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged. Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait. Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott. De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást. Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata: És mindenekből, a mikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul. Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, a mit a próféták megmondottak: Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én oly dolgot cselekszem a ti időtökben, oly dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek. Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket. Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében. A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten ígéjének hallgatására, Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva. Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének. Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban. A zsidók azonban felindíták az istenfélő és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból. Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba. A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.

Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lucius és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.” Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket. Ők tehát a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusba. Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt, mint segítőtárs. Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágussal és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. Ez közel állott Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. De Elimás, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti –, szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel erősen ránézett, és így szólt: „Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme, az Úr keze rajtad van, és vak leszel, nem látod a napot egy ideig!” Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán. Aztán Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: „Atyámfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok.” Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: „Férfiak, izráeliták, akik az Istent félitek, halljátok! Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. Aztán közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak, az Isten pedig Sault, a Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül támasztotta Isten ígéret szerint Izráelnek üdvözítőül Jézust, miután János előre, még az ő eljövetele előtt hirdette Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. Amikor pedig János bevégezte pályafutását, így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje nekünk küldetett el. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, betöltötték azáltal, hogy elítélték őt. Bár semmiféle halálos büntetésre méltó okot nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. Amikor véghez vitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De az Isten feltámasztotta őt a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust. Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek. Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket. Ezért más helyen is így szól: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson. Mert miután Dávid a maga nemzedékében, az Isten akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. Akit azonban az Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást. Vegyétek tehát tudomásul, atyámfiai, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által: Lássátok meg, ti gúnyolódók, és ámuljatok el, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.” Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a dolgokat. Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton azután majdnem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: „Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívővé lettek. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.

Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, cirénei Lúciusz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul. Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket. Ők így a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra. Amikor Szalamiszba értek, hirdették az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt mint segítőtárs. Miután bejárták az egész szigetet Páfoszig, találkoztak egy zsidó varázslóval és álprófétával, akinek Barjézus volt a neve. Ez közel állt Szergiusz Paulusz helytartóhoz, aki értelmes ember volt. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta az Isten igéjét. De Elimász, a varázsló – neve ugyanis ezt jelenti – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. Saul pedig, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel ránézett, és így szólt: Te mindenféle csalással és gonoszsággal tele ember, te ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elferdíteni az Úr egyenes útjait? Most íme, az Úr keze rajtad van, megvakulsz, és nem látod a napot egy ideig! Erre hirtelen homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket. Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán. Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok! Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat. Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint, miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani. Testvéreim, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai és a hozzátok csatlakozott istenfélők! Nekünk küldetett el ennek az üdvösségnek az igéje. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték fel őt, és így betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak, azáltal, hogy elítélték őt. Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, mégis azt követelték Pilátustól, hogy ölesse meg. Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették. De Isten feltámasztotta őt a halálból, és ő több napon át megjelent azoknak, akik együtt mentek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt. Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust. Ahogyan meg van írva a második zsoltárban is: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és többé nem fog visszatérni az elmúlásba, így mondta meg: „Nektek váltom be a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.” Ezért más helyen is így szól: „Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.” Mert Dávid, miután a maga nemzedékében szolgált Isten akarata szerint, meghalt, és eltemették atyái mellé, tehát elmúlást látott. Akit azonban Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást. Vegyétek tehát tudomásul, testvéreim, férfiak, hogy őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz. Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, amit megmondott az Úr a próféták által: „Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.” Amikor pedig mentek kifelé, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Miután szétoszlott a gyülekezet, sokan követték a zsidók és az istenfélő prozeliták közül Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk, és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében. A következő szombaton szinte az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét. Amikor meglátták a zsidók a sokaságot, elteltek irigységgel, és káromolva ellene mondtak Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta: Először nektek kellett hirdetnünk az Isten igéjét, mivel azonban ti elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: „Pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösségük légy a föld végső határáig.” Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és akik az örök életre választattak, mindnyájan hívőkké lettek. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból. Ők pedig lerázták lábuk porát ellenük, és elmentek Ikóniumba. A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel.

A szíriai Antiókhia városában, a helyi gyülekezetben próféták és tanítók is voltak: Barnabás, Simeon, akit Nigernek is neveztek, azután Lucius, aki Ciréne városából jött, azután Manaén, aki együtt nevelkedett Heródes királlyal, és Saul. Egy alkalommal, amikor ezek a férfiak együtt imádták az Urat, és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szent Szellem: „Válasszátok külön a számomra Barnabást és Sault arra a feladatra, amelyre elhívtam őket!” Ezért, miután böjtöltek és imádkoztak, Barnabásra és Saulra tették kezüket, és kiküldték őket. Barnabás és Saul, miután ilyen módon kiküldte őket a Szent Szellem, elindultak. Először Szeleukia kikötőjébe mentek, ahol hajóra szálltak, és Ciprus szigetére utaztak. Amikor Szalamisz városába értek, a helyi zsidó közösség zsinagógáiba mentek, és ott hirdették Isten üzenetét. János Márk is velük volt, mint segítőtárs. Azután bejárták Ciprus szigetét egészen Páfoszig. Ott találkoztak egy zsidó származású varázslóval, akit Bar-Jézusnak, görögül Elimásznak hívtak. Ez hamis próféta volt, és igyekezett mindig a kormányzó, Szergiusz Paulusz közelében maradni. A kormányzó, aki nagyon értelmes ember volt, meghívta Barnabást és Sault, mert Isten üzenetét akarta hallani tőlük. Ők el is mentek, de Elimász, a varázsló folyton ellenkezett és vitatkozott velük, sőt a helytartót is igyekezett visszatartani attól, hogy higgyen Jézusban. Ekkor Sault — akit Pálnak is hívtak — betöltötte a Szent Szellem, egyenesen Elimászra nézett, és ezt mondta: „Te ördögfajzat, minden jónak ellensége, aki telve vagy mindenféle hazugsággal és gonoszsággal! Hát már sohasem hagyod abba, hogy az Úr nyilvánvaló igazságait kicsavard és meghazudtold?! Figyelj csak rám! Az Úr keze elér téged, megvakulsz, és egy ideig nem látod a napot.” Abban a pillanatban sötétség borult Elimászra és körbe-körbe járkált, hogy keressen valakit, aki kézen fogva vezeti. A helytartó látta, mi történt, hitt Jézus Krisztusban, és megdöbbent az Úr tanításán. Ezután Pál és társai tovább hajóztak Páfoszból. Perga városában szálltak partra, Pamfilia vidékén. Itt János Márk elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. A többiek tovább mentek a pizidiai Antiókhia városába. Amikor eljött a szombat, Pál és Barnabás bementek a zsinagógába, és leültek. A Törvény és a próféták írásainak felolvasása után a zsinagóga vezetői üzentek nekik: „Testvérek, most szóljatok, ha akartok valamit mondani, ami javunkra válik!” Ekkor Pál felállt, intett a kezével, és beszédet tartott: „Hallgassatok meg engem, izráeli férfiak, és ti többiek, akik félitek az Istent! Izráel népének Istene kiválasztotta ősapáinkat, és naggyá tette ezt a népet, amíg Egyiptom földjén éltek. Ő vezette ki onnan őket nagy hatalmával. Ezután körülbelül negyven éven keresztül türelmesen bánt velük a pusztában. Hét népet pusztított ki Kánaánból, és azt a földet Izráel fiainak adta örökségül. Mindez körülbelül négyszázötven év alatt történt. Ezután vezetőket adott nekik egészen Sámuel próféta idejéig. Ekkor a nép királyt kért Istentől, ő pedig Sault adta nekik, aki negyven évig uralkodott. Saul Kis fia volt, és Benjamin törzséből származott. Azután Isten Saul királytól elvette a hatalmat, és Dávidot tette királlyá. Róla ezt mondta Isten: »Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, aki a szívem szerint való, s majd mindent véghezvisz, amit kívánok.« Ennek a Dávidnak a leszármazottjai közül támasztotta Isten a Szabadítót, ahogyan ezt megígérte. Ez a Szabadító pedig nem más, mint Jézus! Az ő fellépése előtt Bemerítő János hirdette egész Izráel népének, hogy változtassák meg gondolkozásukat, térjenek vissza Istenhez, és merítkezzenek be. Amikor János befejezte a feladatát, ezt mondta: »Mit gondoltok rólam, ki vagyok én? Nem én vagyok a Messiás! Ő majd csak ezután fog jönni, de én még arra sem vagyok méltó, hogy a saruját levegyem.« Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz. Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban: »Te vagy az én fiam, ma lettem az édesapád.« Isten valóban feltámasztotta Jézust! Ő már soha többé nem fog meghalni! Erről így szólt Isten: »Nektek fogom beteljesíteni azokat a szent és biztos ígéreteket, amelyeket Dávidnak tettem.« Egy másik helyen meg azt mondja: »Nem engeded, hogy szented teste a sírban pusztuljon el.« Dávid Isten akarata szerint szolgált, amíg élt. Azután meghalt, eltemették ősei mellé, és teste bizony el is pusztult a sírban. De Jézus, akit Isten feltámasztott a halálból, nem pusztult el a sírban! Testvéreim, kérlek, értsétek meg: azt hirdetjük nektek, hogy Isten Jézus által kínálja fel nektek a bűneitek bocsánatát. Hirdetjük, hogy Jézus az, aki megszabadítja a benne hívőket. Megszabadítja őket mindazokból, amelyekből Mózes Törvénye nem tudott bennünket megszabadítani. De jól vigyázzatok! Nehogy megtörténjen veletek, amit a próféták mondtak: »Ti, akik lenézitek a többieket, figyeljetek! Csodálkozzatok, és pusztuljatok el, mert olyan dolgot teszek napjaitokban, amit soha nem hinnétek el! Bizony, nem hinnétek, akárki mondaná!«” Amikor Pál és Barnabás kimentek a zsinagógából, az emberek kérték őket, hogy a következő szombaton is tanítsanak ezekről. Mikor a zsidók hazamentek a zsinagógából, mind a zsidók, mind a más nemzetekhez tartozók közül sokan követték Pált és Barnabást. Ők pedig beszéltek velük, és biztatták őket, hogy továbbra is Isten kegyelmében éljenek. A következő szombaton a városból majdnem mindenki összegyűlt, hogy hallgassa Isten üzenetét. Amikor a zsidók látták, hogy milyen sokan összegyűltek, beteltek féltékenységgel és irígységgel. Káromkodva és szitkozódva ellenkeztek Pállal. Ekkor Pál és Barnabás azonban felbátorodtak, és ezt mondták nekik: „Szükséges volt, hogy először nektek hirdessük Isten üzenetét, ti azonban elutasítottátok. Ezzel világossá tettétek, hogy nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, ezért most a többi nemzethez fordulunk. Mert azt parancsolta nekünk az Úr: »Világossággá tettelek az Izráelen kívüli népek számára, hogy mutasd meg a szabadulás útját a világ minden népének.«” Amikor ezt a más nemzetbeliek hallották, nagyon megörültek, és dicsérték az Úr beszédét. Akiket csak Isten kiválasztott az örök életre, azok mindannyian hívőkké lettek. Isten üzenete így sokakhoz eljutott azon a vidéken. A nem hívő zsidók azonban Pál és Barnabás ellen uszították az előkelő és vallásos asszonyokat, és a város vezetőit, akik rájuk támadtak, és kiűzték őket a városból. Ekkor Pál és Barnabás még a port is lerázták a lábukról, és továbbmentek Ikóniumba. A pizídiai Antiókhiában azonban Jézus tanítványait betöltötte az öröm és a Szent Szellem.

Antióhiában az ott levő eklézsiában próféták és tanítók működtek: Barnabás, Simeon, akit Nigernek neveztek, cirénei Luciusz, Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére és Saul. Mialatt az Úrnak szolgálatát teljesítették és böjtöltek, megszólalt a Szent Szellem: „Válasszátok most nekem külön Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.” Akkor böjtölés és imádkozás után rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket. Azután, hogy a Szent Szellem útnak indította őket, lementek Szeleukiába, onnan elhajóztak Ciprusba. Szalamiszbe érkeztek, és ott Isten igéjét hirdették a zsidók zsinagógáiban. János is velük volt szolgaként. Mikor az egész sziget bejárása után Páfuszba érkeztek, egy emberre bukkantak ott, aki mágus, hamis próféta volt s neve Bárjézu volt. Ez a férfi egy mély belátású férfiúnak Szergiusz Paulusz helytartónak udvarában tartózkodott, ki Barnabást és Sault magához hívatta és azon volt, hogy Isten igéjét hallgathassa. Elimász, a mágus azonban ellenállt nekik – így értelmezik tudniillik a nevét –, és igyekezett a helytartót a hittől elfordítani. Saul erre, aki Pál is, Szent Szellemmel megtelve, rászögezte szemét és így szólt: „Óh, te mindenfajta ármánnyal és minden könnyelműséggel megtöltött ember, a vádlónak fia, mindenféle igazságosságnak ellensége, nem hagyod abba, hogy az Úr egyenes útjait elforgasd? Lásd, most rád súlyosodik az Úr keze: Vak leszel, és egy ideig nem látod a napot.” Azonnal köd és sötétség borult reá és keringve vezetőket keresett. Ekkor a helytartó, mert látta, hogy mi történt, hitt, megdöbbentette őt az Úrnak tanítása. Miután Páfuszban tengerre szálltak, Pál és társai a pamfiliai Pergébe mentek, ott azonban János megvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők maguk meg Pergéből átutazóban megérkeztek a piszidiai Antióhiába. Szombat-napon bementek a zsinagógába és leültek. A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagógafők hozzájuk küldöttek ezzel a kéréssel: „Férfiak, testvéreink, ha van bátorító szavatok a néphez, mondjátok el.” Pál erre felállott, kezével csendre intette őket és így szólt: „Izráeli férfiak és ti istenfélők, halljátok meg! Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és amikor Egyiptomban zsellérek voltak, felmagasztalta őket: felemelt karral hozta ki őket onnan, majd negyven éven át viselte szokásaikat a pusztában, Kánaán földjén hét nemzetet irtott ki s azok földét örökös birtokul adta nekik, mintegy négyszázötven esztendőre. Ezek után Sámuel prófétáig bírákat adott nekik. Azután királyt kértek maguknak és Isten Sault, a Kisz fiát, egy Benjámin törzséből való férfiút adta nekik negyven évre. De azután leváltotta őt, s Dávidot támasztotta nekik királyul, ki mellett ezt a tanúságot tette: Megtaláltam Dávidot, a Jessze fiát, szívem szerint való férfiút, aki minden akaratomat meg fogja tenni. Ígéret szerint ennek a magvából hozta elő Isten Izráelnek Megmentőül Jézust, kinek fellépése előtt János előre hirdette Izráel egész népének az új felismerésre térést jelképező bemerítkezést. János, amikor pályafutásának végére jutott, így szólt: Aminek ti engem sejtetek, az én nem vagyok. Az majd utánam jön el, s én még arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam. Férfiak, testvéreim, ti Ábrahámtól származó fiak és ti, kik félitek az Istent, nekünk küldték el a mostani megmenekülésnek igéjét. Hiszen Jeruzsálem lakói s azok elöljárói, mikor őt fel nem ismerték és elítélték, csak a prófétáknak minden szombaton felolvasott szavait töltötték be. Bár semmi halálra méltó okot nem találtak ellene, mégis arra kérték Pilátust, hogy ölesse meg őt. Mikor meg véghez vitték mindazt, amit felőle megírtak, levették őt a fáról, és sírba tették. Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül, úgyhogy sok napon át látták őt azok, akik vele együtt jöttek fel Galileából Jeruzsálembe, kik most tanúi a nép felé. Mi is örömüzenetül hirdetjük nektek az atyáinknak adott ígéretet, mert Isten azt teljesítette gyermekeinek azzal, hogy Jézust feltámasztotta, ahogy a második zsoltárban is írva van: Fiam vagy te, én ma szültelek téged. Minthogy azonban őt a halottak közül feltámasztotta, úgyhogy többé nem kell neki a rothadásba visszatérnie, így szólott: Nektek fogom adni Dávid jámborságának biztos jutalmát. Ezért mondja más helyen is: Nem fogod odaadni szentedet, hogy rothadást lásson. Dávid ugyan, miután saját nemzedékében szolgálta az isteni tervet, elaludt és atyái mellé helyezték, úgyhogy rothadást látott, de akit Isten feltámasztott, nem látott rothadást. Legyen azért tudtotokra, férfiak, testvéreim, hogy rajta keresztül hirdetik nekünk a vétkek bocsánatát. Mindazokból a vétkekből, melyekből Mózes törvényének nincs hatalma titeket igazságosakká tenni, ő mindenkit igazságossá tesz, aki hisz. Vigyázzatok hát, hogy rátok ne szálljon az, amit a prófétákban megmondottak. Lássátok meg, ti megvetők, csodálkozzatok és enyésszetek el, mert én egy munkát viszek véghez napjaitokban, munkát, melyet nem hinnétek el, ha valaki végig elbeszélné nektek.” Mikor a zsinagógából kimentek, kérlelték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról. Mikor a zsinagóga szétoszlott, a zsidók és az istenfélő csatlakozók közül sokan követték Pált és Barnabást. Az apostolok elbeszélgettek velük és rábeszélték őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelme mellett. A rákövetkező szombaton majdnem az egész város összegyűlt, hogy az Úr szavát hallgassák. Mikor a zsidók a tömeget látták, megteltek irigységgel, s káromolva ellentmondtak annak, amit Pál beszélt. Pál és Barnabás azonban bátorsággal ezt mondották: „Kényszerűségből először nektek szóltuk az Isten szavát. Miután azonban elvetettétek azt, és nem ítéltétek magatokat az örök életre méltóknak, a nemzetekhez fordulunk. Mert ekképp parancsolta nekünk az Úr: Nemzetek világosságául helyeztelek el téged, hogy a föld széléig te légy a menekülés útja.” A nemezetek örültek, ahogy ezt hallották, dicsőítették az Úrnak igéjét, és akik csak örök életre voltak rendelve, hittek. Az Úr beszédét ezután az egész vidéken széjjelhordták. A zsidók ellenben felingerelték az előkelő kegyes asszonyokat s a város főembereit, üldözést keltettek Pál és Barnabás ellen és kiűzték őket határaikból. Ők erre rájuk rázták lábuk porát és Ikóniumba mentek. A tanítványok azonban telve voltak örömmel és Szent Szellemmel.