Nincstelen ember imádsága, amikor elcsügged, és kiönti panaszát az ÚR előtt.
Hallgasd meg, URam, imádságomat,
jusson hozzád kiáltásom!
Ne rejtsd el előlem orcádat,
ha szorult helyzetben vagyok!
Fordítsd felém füledet, ha kiáltok,
siess, hallgass meg engem!
Mert elmúlnak napjaim, mint a füst,
izzanak csontjaim, mint a parázs.
Szívem olyan, mint a levágott
és elszáradt fű,
még az evésről is elfelejtkezem.
Hangos jajgatásom közben
húsom a csontomra száradt.
A pusztai pelikánhoz hasonlítok,
olyan vagyok, mint bagoly a romok közt.
Álmatlan vagyok és oly magányos,
mint madár a háztetőn.
Mindennap gyaláznak ellenségeim,
csúfolóim átkoznak engem.
Hamut eszem kenyér gyanánt,
és italomat könnyekkel keverem
háborgó haragod miatt,
mert fölemeltél és eldobtál engem.
Napjaim olyanok,
mint a megnyúlt árnyék,
én pedig elszáradok, mint a fű.
De te, URam, örökre megmaradsz,
nemzedékről nemzedékre emlegetnek.