Ézsaiás 56

56
Idegeneknek is szól a kegyelem
1Ezt mondja az Úr:
Tartsátok meg a törvényt,
cselekedjetek igazságosan,
mert hamarosan eljön szabadításom,
és nyilvánvalóvá lesz igazságom.
2Boldog az a halandó, aki így cselekszik,
az az ember, aki ehhez ragaszkodik:
vigyáz, hogy meg ne sértse a szombatot,
és vigyáz, hogy keze
semmi rosszat ne tegyen.
3Ne mondja ezt az idegen,
aki az Úrhoz csatlakozott:
Bizonyára elkülönít engem népétől az Úr.
Ne mondja a herélt sem:
Én már kiszáradt fa vagyok!
4Mert ezt mondja az Úr:
Ha a heréltek megtartják szombatjaimat,
azt választják, ami nekem kedves,
és ragaszkodnak szövetségemhez,
5akkor fenntartom nevük emlékét
házamban és falaimon belül,
különbül, mint a fiak és a leányok.
Örök nevet adok nekik,
amelyet nem lehet eltörölni.
6Az idegeneket, akik csatlakoznak
az Úrhoz, és őt szolgálják,
akik szeretik az Úr nevét,
és az ő szolgái lesznek,
mindazokat, akik vigyáznak,
hogy meg ne sértsék a szombatot,
és ragaszkodnak szövetségemhez,
7elviszem szent hegyemre,
és örömet szerzek nekik
abban a házban,
ahol hozzám imádkoznak.
Égőáldozataik és véresáldozataik
kedvesek lesznek oltáromon,
mert az én házamat
imádság házának fogják majd nevezni,
minden nép számára!
8Így szól az én Uram, az Úr,
aki összegyűjti a szétszóródott Izráelt:
Még gyűjtök azokhoz,
akiket összegyűjtöttem!
Izráel vezetői felelőtlenek
9Ti, mezei vadak, jöjjetek mind, és egyetek –
mind, ti, erdei vadak!
10Az őrök mind vakok,
nem vesznek észre semmit.
Mindannyian néma kutyák,
nem tudnak ugatni:
álmosan heverésznek,
szeretnek szunnyadozni,
11telhetetlen kutyák,
nem tudnak jóllakni.
Ilyen pásztorok ők,
nem tudnak figyelni!
Mindegyik a maga útját járja,
mindegyik a maga haszna után,
kivétel nélkül:
12Jöjjetek – mondják –, hozok bort,
igyuk részegre magunkat!
Legyen a holnap is olyan, mint a ma,
vagy még sokkal jobb!

Jelenleg kiválasztva:

Ézsaiás 56: RÚF

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint