Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!
– mondja Istenetek.
Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel,
és hirdessétek neki,
hogy letelt rabsága,
megbűnhődött bűnéért,
hiszen kétszeresen sújtotta
az ÚR keze minden vétkéért.
Egy hang kiált:
Építsetek utat a pusztában az ÚRnak!
Készítsetek egyenes utat
Istenünknek a kietlen tájon át!
Emelkedjék föl minden völgy,
süllyedjen le minden hegy és halom,
legyen az egyenetlen egyenessé
és a dombvidék síksággá!
Mert megjelenik az ÚR dicsősége,
látni fogja minden ember egyaránt.
– Az ÚR maga mondja ezt.
Egy hang szól: Kiálts!
Én megkérdeztem: Mit kiáltsak?
Minden test csak fű,
és minden szépsége, mint a mezei virágé.
Elszárad a fű, elhervad a virág,
ha ráfúj az ÚR szele.
– Bizony, csak fű a nép!
Elszárad a fű, elhervad a virág,
de Istenünk igéje örökre megmarad.
Magas hegyre menj föl,
ki örömhírt viszel a Sionnak,
harsány hangon kiálts,
ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek!
Kiálts, ne félj!
Mondd Júda városainak:
Itt van Istenetek!
Az én Uram, az ÚR
jön hatalommal,
karja uralkodik.
Vele jön szerzeménye,
előtte jön, amiért fáradozott.
Mint pásztor, úgy legelteti nyáját,
karjára gyűjti a bárányokat,
ölébe veszi őket,
az anyajuhokat szelíden terelgeti.
Ki mérte meg markával a tenger vizét,
ki mérte meg arasszal az eget?
Ki mérte meg vékával a föld porát,
ki tette mérlegre a hegyeket,
és mérlegserpenyőbe a halmokat?
Ki irányította az ÚR lelkét,
ki volt tanácsadója, aki oktatta?
Kivel tanácskozott,
ki világosította fel őt?
Ki tanította meg a helyes eljárásra,
ki tanította tudományra,
és ki oktatta értelmes cselekvésre?
A népek olyanok előtte,
mint egy vízcsepp a vödörben,
annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn,
a szigetek egy homokszemnek számítanak.
A Libánon fája nem elég a tűzre,
állata nem elég az égőáldozathoz.
A népek mind semmik előtte,
puszta semmiségnek tartja őket.