Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten:
„Fiam vagy te,
ma nemzettelek téged”,
majd pedig:
„Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól:
„Imádja őt Isten minden angyala!”
És az angyalokról ezt mondja ugyan:
„Angyalait szelekké teszi,
és szolgáit tűz lángjává”,
de a Fiúról így szól:
„A te trónusod örökké megáll, ó, Isten,
és királyi pálcád az igazság pálcája.
Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot:
ezért kent fel téged Isten, a te Istened
öröm olajával társaid fölé.”
„Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben;
és a te kezed alkotása az ég.
Azok elpusztulnak, de te megmaradsz,
és azok mind elavulnak, mint a ruha,
és összegöngyölíted őket, mint egy palástot,
és mint a ruha, elváltoznak;
te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el soha.”
Az angyalok közül kinek mondta valaha:
„Ülj az én jobbomra,
amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem”?
Vajon ezek nem mind szolgáló lelkek? Azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget.