Galátzia 2

2
Pál megegyezése az apostolokkal
1Azután tizennégy #Csel. 15,2. esztendő mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is. 2Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen. 3De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala, 4Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, #Csel. 15,24. a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek: 5Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra. 6A tekintélyesektől pedig, (bárminők valának régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét#5 Móz. 10,17.): mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek; 7Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva #Csel. 9,15. a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé; 8(Mert a ki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok #Róm. 15,18.19. között). 9És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk: 10Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; a mit is én igyekeztem megcselekedni.
Pál szembe áll Péterrel és megáll a hit által való megigazulás mellett
11Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá. 12Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól. 13És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által. 14De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek? 15Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök, 16Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. #Róm. 3,20–28. 17Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen. 18Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé. 19Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. #Róm. 6,11.14. 20Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem. #Eféz. 5,2. 21Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg. #rész5,4. Róm. 4,14.

Jelenleg kiválasztva:

Galátzia 2: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint