AZ ÖRÖMHÍR LUKÁCS SZERINT 6:1-5, 7-16

Történt, hogy szombaton vetéseken mentek keresztül. Tanítványai kalászokat tépdestek, a kezükkel kidörzsölték, és úgy ették. Néhány farizeus megkérdezte: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus így felelt nekik: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor megéhezett a vele levőkkel együtt? Hogyan ment be az Isten házába, s hogy vette el és ette meg az odaszánt kenyereket, melyeket csak a papoknak szabad megenniök? Sőt még a vele levőknek is adott.” Aztán azt mondta nekik: „Az embernek Fia ura a szombatnak.”

Az írástudók és farizeusok meg szemmel tartották őt, hogy szombaton gyógyít-e, hogy vádat találjanak ellene. Ő azonban ismerte fontolgatásaikat, így szólt tehát a száradt kezű embernek: „Kelj fel, állj a középre!” Az felkelt és kiállott. Most Jézus megszólította őket: „Megkérdelek titeket: Szabad-e szombaton jót vagy gonoszt tenni, lelket megmenteni vagy elveszteni?” S miután mindnyájukon körültekintett, így szólt a beteghez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és helyreállt a karja. Azok meg értelmetlenséggel teltek meg, és arról beszéltek egymás között, hogy mit tehetnének Jézussal. Azokban a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni, s az éjszakát az Istenhez való imádkozással töltötte. Amikor nappal lett, magához hívta tanítványait, és kiválogatott közülük tizenkettőt, kiket apostoloknak is nevezett: Simont, akit Péternek is nevezett, annak testvérét, Andrást, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, az Alfeus Jakabját, Simont, akit vakbuzgónak is neveztek, Jakab Júdását, és Júdást, a kariótit, aki árulóvá lett.