2 Timóteushoz 3

3
Az utolsó idők ámítói
1Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. 2Az emberek önzők, kapzsik, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, 3szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, 4árulók, vakmerők, felfuvalkodottak lesznek, akik inkább a gyönyört, mint Istent szeretik. 5Az ilyeneknél megvan az istenfélelem látszata, de megtagadják annak erejét. Ezeket kerüld.
6Mert ezek közül valók azok, akik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságtól űzött asszonykákat, 7akik mindig tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem jutnak. 8Ahogyan Jannész és Jambrész ellenálltak Mózesnek, úgy ezek is ellenállnak az igazságnak, romlott gondolkodású, a hit dolgában nem becsületes emberek. 9De nem jutnak előbbre, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, amint amazoké is az lett.
A szent iratokhoz és az apostoli tanításhoz való hűség
10Te azonban követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet, 11üldöztetéseimet, szenvedéseimet, amelyek Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában értek. Micsoda üldöztetéseket szenvedtem el! De mindezekből megszabadított engem az Úr! 12De hiszen mindenkit üldözni fognak, aki Krisztus Jézusban istenfélően akar élni. 13A gonosz emberek és az ámítók még tovább mennek a gonoszságban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. 14De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről meggyőződtél, tudva, kitől tanultad. 15Mert gyermekségedtől fogva ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által. 16A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, 17hogy az Isten embere alkalmas és a jó cselekvésére kész legyen.

Jelenleg kiválasztva:

2 Timóteushoz 3: EIV

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint