A lelki ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek. Tudjátok, hogy amikor még pogányok voltatok, miként vitt titeket valami ellenállhatatlanul a néma bálványokhoz. Ezért tudtotokra adom nektek, hogy senki, aki Isten Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, csakis a Szentlélek által. A kegyelmi ajándékokban különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki mindezt mindenkiben véghez viszi. A Lélek kijelentése mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele. Némelyeknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által. A másiknak pedig az ismeret beszéde, ugyanazon Lélek szerint. Egyiknek hit ugyanazon Lélek által, a másiknak pedig gyógyítás ajándéka ugyanazon egy Lélek által. Némelyek csodatevő hatalmat, némelyek a prófétálás ajándékát kapták, némelyek a lelkek megítélését, mások a nyelvek való szólást, vagy a nyelveken szólás megmagyarázását. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, és osztogatja mindenkinek külön, amint akarja.
1 Korintusi 12 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: 1 Korintusi 12:1-11
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók