Énekek éneke 8:1-14

Lennél csak a bátyám, akit anyám szoptatott! Akkor megcsókolhatnálak, akár az utcán is, mégsem szólnának meg érte! Akkor bevinnélek a házba, ahol anyám felnevelt. Fűszeres borral kínálnálak, édes gránátalma-borral. Bal karja fejem alatt, jobbjával átölel. Ó Jeruzsálem leányai, ne ébresszétek fel a szerelmet, ne szítsátok fel tüzét, ameddig ő nem akarja! Meg kell ígérnetek! Nézzétek! Ki közeleg ott, a puszta felől? Ki az a leány, aki szerelmesére támaszkodik? Felébresztettelek az almafa alatt, ahol anyád vajúdott veled, ahol a világra hozott téged. Tégy engem pecsétként a szívedre, hadd legyek pecsét a kezeden! Mert erős a szeretet, mint a halál, kérlelhetetlen a féltő szeretet, mint a Seol. Bizony, mint a tűz, olyan a szeretet, s lángjai az Örökkévaló lángjai! Áradó folyók sem olthatják el, tengernyi víz sem győzheti le. Kínálja bár valaki minden vagyonát a szeretetért cserébe, megvetéssel elfordulnának tőle. Kicsi még a húgocskánk, alig domborodik még a melle. Mikor feleségül kérik, mit tegyünk vele? Ha városfal ő, tornyot építünk rá ezüstből, ha kapu a kőfalon, elrekesztjük cédrusfával. Bizony, én vagyok a várfal, s két mellem annak tornyai, szerelmesem ezért boldog és elégedett velem! Szőlőskertje volt Salamonnak Baál-Hamónban. Bérbe adta szőlőmunkásoknak, ezer ezüstöt hoztak annak terméséért. De saját szőlőmet én magam gondozom! Legyen tiéd az ezer ezüst, Salamon, s legyen kétszáz az őrzőké! Ó, te, aki a kertekben laksz! Barátaim hallgatnak szavadra, hadd halljam hangodat én is! Jöjj hamar, szerelmesem! Siess hozzám, ahogy a gazella szökell a dombokon, ahogy a fiatal szarvas száguld a balzsamillatú fűszerek hegyein!