Pál levele a rómaiakhoz 7:4-8

Pál levele a rómaiakhoz 7:4-8 EFO

Hasonlóan van ez veletek is, testvéreim. Ti is meghaltatok a Törvény számára Krisztussal együtt, amikor ő testileg meghalt. Így most már máshoz kapcsolódhattok — ahhoz, aki azért támadt fel a halálból, hogy ezentúl már Istennek teremjünk jó gyümölcsöket. Az elmúlt időkben még a régi emberi természetünk uralkodott rajtunk. A Törvény bűnös kívánságokat keltett életre bennünk, ezért követtük el a bűnöket, és a halálnak teremtünk gyümölcsöket. Akkor a Törvény foglyai voltunk, most azonban felszabadultunk ebből a rabságból, mert a régi emberi természetünk meghalt. Most már új módon szolgáljuk Istent a Szent Szellem által, nem pedig a régi, írott szabályok szerint. Ezzel vajon azt állítjuk, hogy a Törvény és a bűn azonos? Semmi esetre sem! Az viszont igaz, hogy a Törvény nélkül nem tudtam volna, mi a bűn. Például nem tudnám, mit jelent a bűnre csábító kívánság, ha a Törvény nem mondaná: „Ne kívánd!” Ez a parancs tehát lehetőséget teremtett a bűnnek, hogy különféle, bűnre csábító kívánságokat ébresszen bennem. A Törvény nélkül ugyanis a bűnnek nincs ereje.