Teljesen helyénvaló, ha így gondolkozom rólatok, hiszen a szívembe zártalak benneteket, akik mindnyájan a társaim vagytok Isten kegyelmében. Társaim vagytok most is, amikor fogságban vagyok, meg akkor is, amikor az örömhírt védem, és annak igazságát bizonyítom. Isten a tanúm, mennyire szeretnélek már látni benneteket, mert Krisztus Jézus szeretetével szeretlek titeket. Azért imádkozom, hogy egyre jobban növekedjen bennetek az isteni szeretet, és ezzel együtt az igazság ismerete és mindenféle megértés, hogy ezáltal minden helyzetben képesek legyetek felismerni azt, ami a legjobb, és azt válasszátok, hogy ilyen módon tiszták és ártatlanok legyetek a Krisztus eljövetelének napjára, és hogy Jézus Krisztus segítségével sok olyan tettet vigyetek véghez, amely tetszik Istennek, és ezzel dicsőséget és dicséretet szerezzetek neki.
Pál levele a filippiekhez 1 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Pál levele a filippiekhez 1:7-11
13 nap
Ez a köszönetnyilvánítás a filippieknek örömteli perspektívát ad nekik a nehéz időkről, amelyekben most élnek, és arra ösztönzi őket, hogy alázattal együtt éljék át azokat. Napi utazás a filippi levélben, miközben hallgatja a hangos tanulmányt, és olvassa kiválasztott verseket Isten szavából.
28 nap
Bár úgy tűnhet, a sötétség egyre csak nő, Krisztus arra hívott el minket, hogy olyanok legyünk, mint a hegy tetejére épített város. A négyhetes tanulmány során mélyre ásunk Isten igéjében, hogy megtudjuk, hogyan élhetünk kiválasztottakhoz méltón életünk négy fő területén. Ez a négy terület a szellem, a szív, az elme és a test.
31 Days
The Bible tells us that "in His presence is fullness of joy" and that "the joy of the Lord is our strength". Joy isn't simply another emotion; it is a fruit of the Spirit and one of the best weapons in your arsenal to fight against discouragement, depression, and defeat. Learn what the Bible has to say about joy, and strengthening yourself to become a defiantly joyful Christian.
26 Days
Pál Filippibeliekhez írt levelének versről versre való tanulmányozása 4 hetes felosztásban. Az eredeti megtalálható a LoveGodGreatly.com weboldalon, ami egy online női Bibliatanulmányozó szolgálat. A tanulmány fő témája a valódi öröm, amit Jézus Krisztusban nyerhetünk el egyedül.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók