Máté evangéliuma 19:1-9
Máté evangéliuma 19:1-9 EFO
Miután Jézus befejezte ezeket a tanításokat, Galileából Júdeába ment, a Jordán folyón túlra. Nagy tömeg követte, és ő meggyógyította a betegeiket. Ekkor néhány farizeus jött hozzá, akik próbára akarták tenni. Azt kérdezték tőle: „Megengedi-e a Törvény, hogy a férj bármilyen okból elváljon a feleségétől?” Jézus megkérdezte tőlük: „Sohasem olvastátok az Írásban, hogy Isten a teremtéskor férfivá és nővé teremtette az embert, és azt mondta: »Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és ketten egy testté válnak«? Ezután tehát már nem kettő, hanem egy. Amit pedig Isten tett eggyé, azt ember ne válassza szét!” A farizeusok azonban tovább faggatták: „Akkor miért adott Mózes olyan rendelkezést, amely megengedi, hogy a férfi elküldje a feleségét úgy, hogy válólevelet ad neki?” Jézus így válaszolt: „Mózes csak a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elváljatok a feleségetektől, de kezdetben nem így volt. Én azonban azt mondom nektek: aki a feleségét elküldi — a felesége házasságtörésén kívül más, egyéb okból —, és mást vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

