Lukács evangéliuma 6:1-5, 7-16

Egyszer szombaton Jézus gabonaföldeken ment keresztül. A tanítványok téptek a kalászokból, kimorzsolták, és megették a magokat. Néhány farizeus felelősségre vonta őket: „Miért tesztek olyat, amit Mózes Törvénye szerint tilos szombaton?” De Jézus így válaszolt nekik: „Nem olvastátok, mit tett Dávid, amikor mind ő, mind az emberei megéheztek? Bement Isten házába, elvette és megette az Istennek szentelt kenyereket, és adott belőle azoknak is, akik vele voltak. Pedig a Törvény szerint abból csak a papoknak szabad enniük.” Majd így folytatta: „Az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

A törvénytanítók és farizeusok gyanakodva lesték Jézust, vajon szombaton is meggyógyítja-e a bénát. Ugyanis mindenáron valami ürügyet kerestek, hogy vádolhassák Jézust. Ő azonban jól tudta, hogy mit gondolnak, mégis a bénához fordult: „Gyere ide, és állj a középre!” Az ember felkelt, és odament. Jézus ekkor a többiekhez fordult: „Azt kérdezem tőletek, a Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” Körülnézett az ott ülőkön, majd ezt mondta a bénának: „Nyújtsd ki a karodat!” Ő kinyújtotta a jobb karját, amely abban a pillanatban meggyógyult. A törvénytanítókat és farizeusokat azonban esztelen düh töltötte el, és maguk között arról kezdtek tanakodni, hogyan tudnának végezni Jézussal. Azokban a napokban történt, hogy Jézus felment egy hegyre, és egész éjjel Istenhez imádkozott. Reggel magához hívta a tanítványait. Kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett: Simont, akit Péternek nevezett el, Andrást, Péter testvérét, Jakabot, Jánost, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, Simont, akit zélóta volt, Júdást, a Jakab fiát, és Iskáriótes Júdást, aki később elárulta Jézust.