Lukács evangéliuma 22:39-71

Ezután Jézus szokása szerint kiment a városból az Olajfák hegyére, a tanítványai pedig követték. Amikor odaért, ezt mondta nekik: „Imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Ezután távolabb ment tőlük, mintegy ötvenlépésnyire. Letérdelt, és így imádkozott: „Atyám, ha ez egyezik akaratoddal, vidd el tőlem ezt a poharat, hogy ne kelljen kiinom! De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” Ekkor egy angyal jelent meg a Mennyből, és megerősítette Jézust, aki a halálos küzdelemben még erőteljesebben imádkozott. Verejtéke úgy hullott a földre, mintha vércseppek lettek volna. Amikor befejezte az imádkozást, felállt, és visszament a tanítványokhoz. Látta, hogy a szomorúság miatt elaludtak. Felkeltette őket: „Miért alszotok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek!” Amikor ezt mondta, egy csoport érkezett oda. Júdás vezette őket, a tizenkét apostol egyike, aki Jézushoz lépett, hogy köszöntésül megcsókolja az arcát. Jézus így szólította meg: „Júdás, így árulod el az Emberfiát? Ezzel a baráti köszöntéssel adsz nekik jelt?” Amikor a körülötte levő tanítványok látták, hogy mi készül, megkérdezték tőle: „Uram, vágjuk-e őket a kardunkkal?” Valamelyik apostol rá is vágott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. De Jézus rászólt arra, akinél a kard volt: „Állj meg! Hagyd abba!” Azután megérintette a szolga fülét, és meggyógyította. Majd odafordult a főpapokhoz, a templomőrséghez és a nép vezetőihez, akik érte jöttek: „Kardokkal és botokkal jöttök ellenem, mintha rabló lennék?! Amikor nap mint nap közöttetek voltam a Templom területén, nem fogtatok el. De most eljött a ti órátok: amikor a sötétség uralkodik.” Ekkor letartóztatták Jézust, elvezették, és a főpap házába vitték. Péter pedig távolról követte őket. Később, amikor az emberek tüzet gyújtottak az udvar közepén, és köré telepedtek, Péter is leült közéjük. Egy szolgálólány meglátta, amint ott ült a tűz fényében. Közelebbről is megnézte, és ezt mondta: „Ő is Jézussal volt!” De Péter letagadta: „Asszony, nem ismerem őt!” Valamivel később másvalaki is meglátta Pétert, és megszólította: „Te is közéjük tartozol!” De Péter így felelt: „Ember! Nem vagyok közülük való!” Körülbelül egy óra múlva valaki más is azt mondta: „Bizony, ő is Jézussal volt, hiszen Galileából való.” De Péter megint letagadta: „Ember, azt sem tudom, miről beszélsz!” Még be sem fejezte, amikor felhangzott a kakas kukorékolása. Az Úr megfordult, és ránézett Péterre, akinek azonnal eszébe jutott, mit mondott neki Jézus: „Ma éjjel, mielőtt a kakas kukorékol, háromszor is le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Ezután Péter kiment, és keservesen sírt. A férfiak pedig, akik Jézust fogva tartották, csúfolni és verni kezdték. Bekötötték a szemét, és ezt mondták neki: „Na, most prófétáld meg, ki ütött rád!” Sok egyéb módon is gúnyolták, és szidalmazták. Amikor felvirradt a reggel, összegyűltek a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók. Jézust eléjük, vagyis a Főtanács elé állították, és megkérdezték tőle: „Te vagy-e a Messiás? Mondd meg nekünk!” Ő így felelt: „Ha megmondom, nem hiszitek el nekem, ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok. De mostantól fogva az Emberfia ott ül majd Isten hatalmának jobb oldalán.” Ekkor azok megkérdezték: „Szóval, te vagy az Isten Fia?” Ő így felelt: „Igen, én vagyok az.” Ők pedig ezt mondták: „Nincs szükségünk több tanúvallomásra! Most tőle magától hallottuk, hogy ezt mondta!”