Lukács evangéliuma 1:39-80

Mária ekkor útra készült, és sietve elment Júdea hegyvidékének egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária hangját, a méhében lévő magzat örömében repesni kezdett, és a Szent Szellem betöltötte Erzsébetet. Nagy örömmel felkiáltott: „Áldott vagy te, Mária — jobban, mint bárki más az asszonyok között! Áldott a gyermeked is, akit a méhedben hordozol! Hogy lehet az, hogy az Uram anyja vagy, mégis te jössz hozzám? Mert abban a pillanatban, amikor a köszöntésedet meghallottam, a gyermekem örömében repesni kezdett a méhemben. Bizony boldog és áldott, aki hittel fogadja, amit az Örökkévaló mond neki, mert az beteljesedik!” Mária pedig ezt mondta: „Dicsérem az Örökkévalót teljes szívemből-lelkemből, szellemem ujjong Istennek, Üdvözítőmnek, mert rátekintett alázatos szolgálóleányára! Bizony, mostantól fogva minden nemzedék boldognak és áldottnak mond engem, mert nagy dolgot tett velem a Hatalmas! Szent a neve! Nemzedékről nemzedékre irgalmas azok iránt, akik tisztelik és félik őt. Kinyújtotta karját, megmutatta erejét: szétszórta a büszkéket, akik magukat nagyra tartják, ledöntötte trónjukról az uralkodókat, az alázatosakat pedig felemelte. A szükségben lévőket elhalmozta minden jóval, a gazdagokat pedig üres kézzel küldte el. Segítségére sietett szolgájának, Izráelnek, mert nem felejtette el ígéretét, hogy könyörületesen bánik velünk. Mert ezt ígérte őseinknek, Ábrahámnak és az ő gyermekeinek mindörökké.” Ezután Mária még körülbelül három hónapig maradt Erzsébetnél, azután hazament. Amikor eljött az ideje, Erzsébet fiút szült. Szomszédai és rokonai megtudták, milyen jóságos volt hozzá az Örökkévaló, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni, de Erzsébet ezt mondta: „Nem, János legyen a neve!” Azok csodálkoztak: „De hiszen senki sincs a rokonságban, akit így hívnak!” Majd intettek Zakariásnak, hogy milyen nevet akar adni a gyermekének. Ő kért egy írótáblát, és ezt írta rá: „János a neve”. Ezen mindenki elcsodálkozott. Ekkor hirtelen megoldódott Zakariás nyelve, megszólalt, és Istent dicsérte. A környék lakóit pedig istenfélelem töltötte be, és Júdea egész hegyvidékén mindenki erről beszélt. Akik csak hallottak róla, mind a szívükbe vésték, és azon gondolkoztak: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Örökkévaló kétségtelenül a gyermek felett tartotta a kezét. Zakariást ekkor betöltötte a Szent Szellem, és így prófétált: „Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, mert segítségére sietett népének, és megváltást hozott nekünk! Hatalmas Szabadítót küldött hozzánk szolgájának, Dávidnak családjából, ahogyan ezt ősidőktől fogva, szent prófétái által megígérte, hogy megszabadítson ellenségeinktől, és gyűlölőink kezéből kimentsen, hogy megmutassa ősapáinknak kegyelmét, s hogy megtartsa velük kötött szent szövetségét. A szövetséget, amelyet Ábrahámnak, ősapánknak esküvel erősített: megígérte, hogy miután ellenségeinktől megszabadít, félelem nélkül szolgáljuk majd Istenünket, s igazságban és szentségben élhetünk színe előtt életünk minden napján. Te pedig, fiúcska, a Magasságos Isten prófétája leszel, mert az Úr előtt készíted az utat, az üdvösség ismeretére tanítod Isten népét, amikor majd bűnbocsánatot nyernek, Istenünk nagy irgalmasságából! Ezért meg fog látogatni minket a Napfelkelte a magasságból, hogy világosság ragyogjon azokra, akik a halál árnyékában, sötétben ülnek, és a békesség útjára vezessen bennünket.” A gyermek János növekedett, és egyre erősödött szellemben. A pusztában élt egészen addig, amíg nyilvánosan hirdetni kezdte Isten üzenetét Izráel népének.