Az apostolok cselekedetei 18:1-26

Az apostolok cselekedetei 18:1-26 EFO

Ezután Pál továbbment Athénból Korinthusba, ahol találkozott egy Akvila nevű zsidó férfival, aki Pontuszból származott. Mivel Claudius császár elrendelte, hogy minden zsidó hagyja el Rómát, Akvila — a feleségével, Priszcillával együtt — kénytelen volt máshová költözni. Nem sokkal Pál előtt érkeztek Itáliából Korinthusba. Pál meglátogatta őket, és attól kezdve náluk is lakott. Mivel Pálnak is sátorkészítő volt a mestersége, ezután együtt is dolgoztak. Pál minden szombaton elment a helyi zsinagógába, és ott érveléssel, sőt vitatkozással is igyekezett meggyőzni mind a zsidókat, mind a görögöket. Miután Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál minden idejét annak szentelte, hogy Isten üzenetét hirdesse a zsidóknak, és minden erejével meggyőzze őket arról, hogy Jézus a Messiás. A zsidók azonban elutasították az üzenetét, és kitartóan ellenkeztek Pállal, sőt, szidalmazták és átkozták. Ekkor Pál lerázta ruhájáról a port, és azt mondta nekik: „Ha nem fogtok üdvözülni, arról csak ti tehettek! Az én lelkiismeretem tiszta, mert mindent megtettem, hogy megmentselek titeket. Mostantól kezdve a görögökhöz megyek.” Azzal otthagyta őket, és Titiusz Jusztusz házába költözött, aki az igaz Istent imádta, és a zsinagóga mellett lakott. Kriszpusz, a zsinagóga vezetője egész családjával együtt mégis hitt az Úrban. Korinthusban még sokan mások is hallották Pál beszédét, és hittek Jézusban, majd pedig bemerítkeztek. Egyik éjjel az Úr látomásban így szólt Pálhoz: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el, mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni, vagy bántani téged. Sokan vannak ebben a városban, akik az enyémek!” Ezért Pál még másfél évig Korinthusban maradt: hirdette és tanította Isten beszédét és üzenetét. Amikor Gallió volt Akhája kormányzója, a korinthusi zsidók összefogtak, rátámadtak Pálra, és erőszakkal Gallió elé hurcolták. Ezzel vádolták a kormányzó előtt: „Ez a férfi azt tanítja a népnek, hogy olyan módon imádják Istent, amely ellenkezik a mi Törvényünkkel.” Pál éppen mondani akart valamit, de szóhoz sem jutott, mert Gallió ezt válaszolta a zsidóknak: „Ha bűncselekményről, vagy valami törvénytelenségről lenne szó, akkor meghallgatnálak benneteket, zsidók. Mivel azonban csak szavakról, nevekről és a saját törvényetek kérdéseiről vitatkoztok, ezt intézzétek el magatok között! Én nem leszek bíró ilyen dolgokban.” Ezzel elküldte őket a bíróságról. Ekkor a zsidók megragadták Szószthenészt, aki akkor a zsinagóga vezetője volt, és a bíróság előtt megverték. Gallió azonban ügyet sem vetett rájuk. Pál sokáig Korinthusban maradt a testvérek között, azután elbúcsúzott tőlük, és Szíriába hajózott. Priszcilla és Akvila is vele tartott. Amikor Kenkreába értek, Pál levágatta a haját, mert fogadalmat tett Istennek. Amikor megérkeztek Efezusba, Priszcilla és Akvila letelepedett a városban. Pál Efezusban is bement a zsinagógába, ahol beszélgetett és vitatkozott a zsidókkal. Azok kérték, hogy maradjon még náluk, de ő tovább akart utazni. Amikor elbúcsúzott tőlük, azt mondta: „Ha Isten is akarja, még visszajövök hozzátok.” Azután hajóra szállt, és tovább utazott Efezusból. Cézáreában szállt partra, majd innen felment Jeruzsálembe. Köszöntötte a helyi gyülekezetet, azután a szíriai Antiókhiába ment. Egy ideig ott maradt, azután innen is továbbutazott, s bejárta Galácia és Frígia vidékét. Minden városban biztatta és erősítette Jézus tanítványait. Közben egy Apollós nevű művelt zsidó férfi érkezett Efezusba. Alexandria városából származott, kitűnő szónok volt, és nagyon jól ismerte az Írásokat. Apollós már korábban kapott valamilyen tanítást az Úr Útjáról, de csak azt a bemerítést ismerte, amelyet Bemerítő János hirdetett. Ennek ellenére nagy buzgalommal hirdette, és tanította a Jézussal kapcsolatos dolgokat. Apollós kezdett az efezusi zsinagógába járni, és ott nagyon bátran beszélt. Amikor Priszcilla és Akvila hallották Apollóst, meghívták magukhoz. Beszélgettek vele, és részletesebben elmagyarázták neki Isten Útját.

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint