nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.
Filippi 3 olvasása
Megosztás
Összes fordítás összehasonlítása: Filippi 3:5-11
13 nap
Ez a köszönetnyilvánítás a filippieknek örömteli perspektívát ad nekik a nehéz időkről, amelyekben most élnek, és arra ösztönzi őket, hogy alázattal együtt éljék át azokat. Napi utazás a filippi levélben, miközben hallgatja a hangos tanulmányt, és olvassa kiválasztott verseket Isten szavából.
26 Days
Pál Filippibeliekhez írt levelének versről versre való tanulmányozása 4 hetes felosztásban. Az eredeti megtalálható a LoveGodGreatly.com weboldalon, ami egy online női Bibliatanulmányozó szolgálat. A tanulmány fő témája a valódi öröm, amit Jézus Krisztusban nyerhetünk el egyedül.
Ments el igeverseket, olvass offline, nézz tanítási videókat és egyebeket!
Kezdőoldal
Biblia
Olvasótervek
Videók