YouVersion Logo
Search Icon

Apostolok 20

20
Pál útja Macedónián át Görögországba és vissza Tróászig
1Miután pedig megszűnt a háborúság, magához hívta Pál a tanítványokat, és tőlük búcsút véve elindult, hogy Macedóniába menjen. 2Miután pedig azokat a tartományokat bejárta, és intette őket számos beszéddel, Görögországba ment. 3Ott töltött három hónapot, és mivel a zsidók cselt szőttek ellene, amint Szíriába készült hajózni, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. 4Ázsiáig pedig elkísérte őt a béreai Szópatér, a thesszalonikaiak közül pedig Arisztarkhosz, Szekundusz és a derbei Gájus, Timóteus és az ázsiaiak közül Tükhikosz és Trofimosz. 5Ezek előrementek, és megvártak minket Tróászban. 6Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kieveztünk Filippiből, és elmentünk hozzájuk Tróászba öt nap alatt, ahol hét napot töltöttünk.
Pál prédikál Troászban, feltámasztja Eutikhoszt
7A hét első napján pedig a tanítványok összegyűltek a kenyér megszegésére, Pál prédikált nekik, és mivel másnap el akart menni, a tanítást megnyújtotta egészen éjfélig. 8Abban a házban pedig elegendő lámpás volt, ahol összegyűltek. 9Egy Eutikhosz nevű ifjú pedig az ablakban ült, mély álomba merült, mivel Pál hosszú ideig prédikált, elnyomta az álom, és leesett a harmadik emeletről, és holtan szedték föl. 10Pál pedig lement, ráborult és magához ölelve ezt mondta: „Ne háborogjatok, mert a lelke benne van.“ 11Azután fölment, megszegte a kenyeret, evett, és sokáig, egészen virradatig beszélgettek, s úgy indult el. 12Az ifjat pedig élve hozták fel, és nagyon megvigasztalódtak.
Pál útja Milétoszig
13Mi pedig előrementünk a hajóra, Asszoszba eveztünk, s ott akartuk fölvenni Pált, mert így rendelkezett, mert ő maga gyalog akart jönni. 14Mikor pedig Asszoszban összetalálkozott velünk, felvettük, és elmentünk Mitilénébe. 15Onnan elhajózva, másnap eljutottunk Khiosz elé, a következő nap pedig áthajóztunk Számoszba. Trogilliumban megszálltunk, s másnap mentünk Milétoszba. 16Mert elhatározta Pál, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában, mert sietett, hogy ha lehetséges, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
Pál Milétoszban elbúcsúzik az efezusi vénektől
17Milétoszból azonban elküldött Efezusba, magához hívatta a gyülekezet véneit. 18Amikor pedig odamentek hozzá, ezt mondta nekik: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt, 19szolgálva az Úrnak teljes alázatossággal, sok könnyhullatás és zaklatások között, melyeket a zsidók cselszövései miatt szenvedtem. 20Semmitől sem vonakodtam, ami hasznos, hogy prédikáljak nektek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, 21bizonyságot téve mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.
22És most, íme, a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudva, mi vár ott énreám. 23Csak azt tudom, hogy a Szentlélek városonként bizonyságot tesz, hogy reám fogság és nyomorúság vár. 24De semmivel sem törődök, még az életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.
25És most, íme, tudom, nem látjátok többé az én orcámat, egyikőtök sem, akik között jártam, prédikálva az Istennek országát. 26Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenkinek vérétől tiszta vagyok. 27Mert nem vonakodtam, hogy hirdessem nektek az Istennek teljes akaratát. 28Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett. 29Mert én tudom azt, hogy távozásom után közétek gonosz farkasok jönnek, akik nem kedveznek a nyájnak. 30Sőt magatok közül is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magukhoz vonzzák. 31Azért vigyázzatok, emlékezve arra, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32Most pedig, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelme igéjének, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek minden megszenteltek között. 33Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam, 34sőt magatok tudjátok, hogy magam szükségleteiről, és a velem lévőkéről kezeim gondoskodtak. 35Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: Jobb adni, mint kapni.“
36Mikor ezeket elmondta, térdre esve imádkozott velük együtt. 37Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak, Pálnak nyakába borultak és csókolgatták őt. 38Kiváltképpen azon a szaván keseredtek el, amelyet mondott, hogy többé az ő orcáját nem fogják látni. Aztán elkísérték őt a hajóra.

Currently Selected:

Apostolok 20: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy