AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 4

4
1 Ekkor Jézust a Szellem felvitte a pusztába, hogy a vádló megkísértse.
2 Negyven napon és negyven éjen át böjtölt s utoljára megéhezett.
3 Ekkor hozzáment a kísértő és így szólította meg: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek kenyerekké váljanak.”
4 Ám ő ezt felelte: „Írva van: Ne egyedül kenyérrel éljen az ember, hanem mindazzal a beszéddel, mely Isten szájából kijön.”
5 Ezután magával vitte őt a vádló a szent városba és odaállította a szent hely ormára.
6 „Ha Isten Fia vagy – mondta neki –, vesd magad alá! Írva van ugyanis: Angyalainak parancsol felőled, kezükön hordjanak, hogy lábad soha kőbe ne üsd!”
7 „Az is írva van: – felelte neki Jézus – Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!”
8 Megint magával vitte a vádló egy igen magas hegyre s megmutatta neki a világ összes királyságait és azok dicsőségét.
9 „Ezeket mind neked fogom adni, ha leborulsz és imádsz engem” – mondotta neki.
10 Akkor Jézus ezt felelte: „El innen, sátán! Hiszen írva van: Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld!”
11 Ezzel elhagyta őt a vádló. Egyszerre angyalok jöttek hozzá és felszolgáltak neki.
12 Miután Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, félrevonult Galileába.
13 Elhagyta Názáretet és átköltözött a tóparti Kapernaumba, Zebulon és Neftalim határába,
14 hogy az Ézsaiás prófétán át szólt ige beteljesedjék:
15 „Zebulon földje és Neftalim földje, tómellék, Jordánon túl, nemzetek Galileája,
16 a sötétségben ülő nép nagy világosságot látott: A halál földjén és árnyékában ülő népnek világosság támadt!”
17 Ez időtől kezdve Jézus hirdetni kezdte: „Térjetek új felismerésre, mert közel van a mennyek királysága!”
18 Miközben a galileai tenger partján járt, két testvért pillantott meg ott: Simont, kit Péternek mondanak és a testvérét, Andrást, amint éppen a körhálót vetették a tengerbe. Halászok voltak ugyanis.
19 „Jertek utánam! – szólította meg őket – majd emberek halászaivá teszlek titeket.”
20 Azok erre tüstént otthagyták a hálót s követték őt.
21 Mikor onnan továbbment, két másik testvért pillantott meg, Zebedeus fiát, Jakabot és annak testvérét Jánost, amint atyjukkal, Zebedeussal a hajóban hálóikat szedték rendbe. Őket is hívta
22 s ők tüstént otthagyták a hajót és atyjukat, követték őt.
23 Majd bejárta egész Galileát, közben zsinagógáikban tanított, a királyság örömhírét hirdette és a nép között orvosolt minden betegséget és mindenféle gyengeséget.
24 Híre az egész Szíriába eljutott, elhozták hozzá mindazokat, akiknek mindenféle betegség gonosz bántalmakat okozott, akiket kínok leptek meg s ördögök tartottak megszállva, akik holdkórosok, gutaütöttek voltak és meggyógyította őket.
25 Nagy tömegek követték őt Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

موجودہ انتخاب:

AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 4: CSIA

سرخی

شئیر

موازنہ

کاپی

None

کیا آپ جاہتے ہیں کہ آپ کی سرکیاں آپ کی devices پر محفوظ ہوں؟ Sign up or sign in

Videos for AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 4