Örök Szövetségਨਮੂਨਾ

Tanuljuk meg együtt:
Krisztusban kaptuk meg az örökségünket Istentől, ahogyan ezt ő már előre elhatározta, mert ez így felelt meg a céljának. Isten ugyanis mindent a saját elhatározása és akarata szerint cselekszik. Bennünket, akik elsőként reménykedtünk a Krisztusban, Isten arra választott ki, hogy dicséretet szerezzünk dicsőségének.
Efézus 1:11-12
Heti kihívás:
Isten feltétel nélküli, örökkévaló szövetéget kötött Noéval. Ezen a héten gondolkodj el azon, hogyan áld meg Isten téged feltételek nélkül! Megérdemled azokat a dolgokat, amiket Isten neked adott? Ebben a karácsonyi időszakban jegyezd fel mindazt, ahogyan Isten minden képzeletet felülmúlva bőségesen megáld téged és kérd, hogy segítsen felismerni és az emlékezetedbe vésni, hogy minden, amit neked ad, valójában az Övé!
ਪਵਿੱਤਰ ਸ਼ਾਸਤਰ
About this Plan

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.
More
Related Plans

Prayer Altars: Embracing the Priestly Call to Prayer

The Way of the Wise

Faith-Driven Impact Investor: What the Bible Says

Moses: A Journey of Faith and Freedom

Walk With God: 3 Days of Pilgrimage

One Chapter a Day: Matthew

Horizon Church August Bible Reading Plan: Prayer & Fasting

Journey Through Genesis 12-50

YES!!!
