Örök Szövetségਨਮੂਨਾ

Olvasd el: Máté 26:26–30; Zsidók 9:15
IMÁK: Zsidók 9:15
„Krisztus Új Szövetséget kötött velünk. Azért halt meg, hogy az embereket megszabadítsa a bűnöktől, amelyeket a Régi Szövetség idején követtek el, de azért is, hogy azok, akiket Isten elhívott, megkapják örökkévaló örökségüket, amelyet Isten ígért nekik.”
Jézus érkezésével új szövetség vette kezdetét. Ezt a szövetséget többé már nem a cselekedetek és az áldozatok határozzák meg, hanem a Jézus munkájába vetett hit. Isten kezdettől fogva tudta, hogy az emberek nem tudják majd tartani magukat a régi szövetséghez, ezért elküldte Jézust.
Az új szövetségben az a gyönyörű, hogy mindent Jézus végez el. Ő volt az, aki tökéletesen megtartotta a törvényt, igazlelkűsége pedig minket is megigazít. Kifizette a büntetést összes törvényszegésünkért. Isten haragja és ítélete, amely minket illetett volna, Őt sújtotta. Feltámadt a sírból, hogy erőnk legyen harcolni a bűnnel, és az ne arasson győzelmet felettünk. Minden, amire szükségünk van az élethez és az istenfélelemhez, Jézus már rendelkezésünkre bocsátotta élete, halála és feltámadása által: nekünk semmi sem kell tennünk.
Ez dicsőséges kegyelem! Ez túláradó szeretet! Ez teljes irgalom!
Uram, felfoghatatlan számunkra, hogy milyen sokat tettél azért, hogy helyreállíts Magadnak egy elesett népet. Te vagy minden, ami jó és irgalmas. Naponta emlékeztess üdvösségünk ajándékára. Segíts, hogy életünk Téged dicsőítsen. Ámen.
ਪਵਿੱਤਰ ਸ਼ਾਸਤਰ
About this Plan

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.
More
Related Plans

Prayer Altars: Embracing the Priestly Call to Prayer

The Way of the Wise

Faith-Driven Impact Investor: What the Bible Says

Moses: A Journey of Faith and Freedom

Walk With God: 3 Days of Pilgrimage

One Chapter a Day: Matthew

Horizon Church August Bible Reading Plan: Prayer & Fasting

Journey Through Genesis 12-50

YES!!!
