Örök SzövetségNäide

Olvasd el: Lukács 1:57–80
IMÁK: Lukács 1:68, 72–73a
„Áldott legyen az Örökkévaló, Izráel Istene, mert segítségére sietett népének, és megváltást hozott nekünk! [Azért tette ezt,] hogy megmutassa ősapáinknak kegyelmét, s hogy megtartsa velük kötött szent szövetségét. A szövetséget, amelyet Ábrahámnak, ősapánknak, esküvel erősített.”
Zakariás neve azt jelenti: Isten ismét megemlékezett, és Isten tényleg betartotta a Zakariásnak tett ígéretét. Amint a gyermeke nevet kapott, Zakariás ismét képes volt beszélni és azonnal áldani kezdte az Urat.
Csakúgy, mint Máriát, Zakariást is hálaadás járta át és dicsérte Istent a fia születéséért. „Éneke”, ahogy néhányan hívják, azonban különbözik Máriáétól, mert egyben prófécia is, melyben emlékeztette a körülötte lévőket arra, hogy Isten megtartja ígéreteit.
Ábrahám ugyan már nem élt, Isten mégsem feledkezett meg a neki tett ígéretéről. Ádám és Éva sem éltek már, Isten mégsem feledte, hogy megígérte egy olyan valaki eljövetelét, aki a kígyó fejére tapos. Ennek ideje pedig csaknem elérkezett. Hamarosan megszületik egy kisgyermek, aki megváltja Isten népét, és Zakariás fia lesz az, aki előkészíti az utat a Messiásnak.
Ennek a csodálatos történetnek az utolsó darabkája nemsokára a helyére kerül.
Uram, segíts, hogy hálás legyen a szívünk, bármin menjünk is keresztül. Sok mindenért adhatunk hálát. Ádám és Éva ideje óta ígéreteket tettél, és mindet meg is tartottad. Segíts, hogy áhítattal töltsön el minket a megváltás terve, ahogy látjuk azt kirajzolódni a Szentírás soraiban. Jóságos Istenünk vagy. Köszönjük. Ámen.
About this Plan

Isten már a kezdetektől szövetségeket kötött a népével; olyan szövetségeket, amelyek kifejezik az Ő személyiségét és az Ő tervét az egész világra nézve. Miközben a karácsonyra készítjük a szívünket, azt fogjuk tanulmányozni, hogy Jézus hányféle módon teljesítette be Isten összes szövetséggel kapcsolatos ígéretét. Miközben az Ő születését ünnepeljük, látni fogjuk, Jézus hogyan tölti be az összes szükségletünket és hogyan hoz számunkra reménységet.
More
Related Plans

You Say You Believe, but Do You Obey?

Everyday Prayers for Christmas

Never Alone

The Holy Spirit: God Among Us

When You Feel Like Roommates: 4 Day Plan to Help You Love (And Like) Your Spouse for Life

The Bible in a Month

Sharing Your Faith in the Workplace

Simon Peter's Journey: 'Grace in Failure' (Part 1)

Gospel-Based Conversations to Have With Your Preteen
