1
Róma 5:8
Revised Hungarian Bible
RÚF
Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
Муқоиса
Róma 5:8 омӯзед
2
Róma 5:5
a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.
Róma 5:5 омӯзед
3
Róma 5:3-4
Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet
Róma 5:3-4 омӯзед
4
Róma 5:1-2
Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében.
Róma 5:1-2 омӯзед
5
Róma 5:6
Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért.
Róma 5:6 омӯзед
6
Róma 5:9
Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól.
Róma 5:9 омӯзед
7
Róma 5:19
Mert ahogyan az egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké, úgy az egynek engedelmessége által is sokan lesznek igazakká.
Róma 5:19 омӯзед
8
Róma 5:11
Sőt ezenkívül még dicsekszünk is Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most részesültünk a megbékélésben.
Róma 5:11 омӯзед
Асосӣ
Китоби Муқаддас
Нақшаҳо
Видео