Biblia Elvitelre | Apostolok CselekedeteiMinta

Amikor Isten szünetre küld

Érezted már úgy, hogy az életed parkolópályára került? Vársz egy áttörésre – párkapcsolatban, munkában, vagy csak egy irányra –, de semmi sem történik, és őrülten frusztrál, hogy csak telik az idő?

Ahogy folytatjuk a kihívásunkat – minden hétköznap egy fejezet az Újszövetségből –, ma egy új könyvbe lépünk: következik az Apostolok Cselekedetei 1. fejezete. Ez a könyv gyakorlatilag Lukács evangéliumának a „második évada”.

A sztori ott folytatódik, ahol abbamaradt: Jézus a feltámadása után készül felemelkedni a mennybe. A tanítványok viszont tele vannak tettvággyal. Azonnal rákérdeznek a lényegre: „Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát?” Ők a nagy áttörést akarták, és most akarták. Jézus válasza azonban kijózanító: „Nem a ti dolgotok...”

Ehelyett egy egészen másfajta áttörést vázol fel. Küldetést ad nekik, hogy legyenek a tanúi egy egyre táguló körben: Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, egészen a föld végső határáig. A feladat óriási: kilépni a komfortzónából és elérni az egész világot. De rögtön ezután valami még nehezebbet kér tőlük: ehhez a világraszóló start-uphoz menjetek vissza a városba, és... várjatok.

A mi kultúránkban a várakozás = időpocsékolás. Azt hisszük, ha nem pörgünk, lemaradunk. A csendet üresjáratnak érezzük. Jézus viszont azt tanítja itt: a várakozás nem passzivitás, hanem felkészülés. Nem azért kell várniuk, mert Isten lassú, hanem mert ő máshogy működik. Mi megoldásokat és kontrollt akarunk, ő viszont erőt akar adni. A keresztény élet titka, hogy nem mi próbáljuk kiizzadni az eredményeket. Jézus nem hagyott magunkra: azért ment a mennybe, hogy onnan küldje el a Pártfogót. A várakozás ideje valójában az a tér, ahol elengedjük a kormányt, és elismerjük: Nélküle a legkeményebb munkánk is csak üres zaj.

De van itt még egy fontos dolog: a tanítványok nem csak vártak, hanem együtt vártak. A munkám miatt sokat utazok, és sokszor várok egy-egy átszállásra. Nekem személyesen nagyon nehéz a várakozás. De ha csoportban utazunk, máris minden más, a várakozás is könnyebben megy. Ezért is tetszik, hogy a gyülekezetünkben minden évben tartunk egy hetet, ahol esténként összegyűlünk, és a célunk ennyi: várni Istenre, együtt. Mert hisszük, hogy az igazán fontos dolgok nem a mi erőfeszítésünkből történnek.

A fejezet végén azonban a tanítványok úgy érzik, a várakozás közben meg kell oldaniuk egy gyakorlati problémát: Júdás árulása miatt megüresedett egy hely a tizenkettő között. De hogyan döntenek az utódról, amikor még nincs ott a Szentlélek, és Jézus sincs már velük testben? Vajon tényleg ezt kellett tenniük, vagy talán nem bírták tovább a várakozást? Keresd meg az ApCsel 1-et, és olvasd el!