8
Az özönvíz vége
1Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról a vadállatokról és jószágokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett. 2Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; nem esett több eső az égből. 3Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz. 4A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegységben. 5A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.
6Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált, 7és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült és visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről. 8Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről. 9De a galamb nem tudott leszállni, ezért visszatért hozzá a bárkába. Víz borította ugyanis az egész földet. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. 10Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából. 11Estére megjött hozzá a galamb, és íme, már egy leszakított olajág volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy leapadt a víz a földről. 12Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá. 13A hatszázegyedik esztendőben az első hónap első napjára fölszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka fedelét, és látta, hogy már fölszáradt a föld. 14A második hónap huszonhetedik napjára felszikkadt a föld.
Nóé hálaáldozata
15Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: 16Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt! 17Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, szárazföldi állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön! 18Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. 19Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. 20Azután oltárt épített Nóé az Úrnak, majd vett minden tiszta szárazföldi állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatot mutatott be az oltáron.
21Amikor az Úr megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.
22Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg
a vetés és az aratás, a hideg és a meleg,
a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.