Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és arra tették a keresztfát, hogy vigye Jézus után. A népnek és asszonyoknak nagy sokasága követte, akik gyászolták és siratták őt. Jézus hozzájuk fordulva ezt mondta: „Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, hanem magatokat sirassátok és a ti gyermekeiteket. Mert íme, jönnek napok, amelyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor
»kezdik mondani a hegyeknek: Essetek ránk,
és a halmoknak: Borítsatok el minket!«
Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?“
Két gonosztevőt is vittek ővele, hogy kivégezzék azokat is. Amikor elértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott megfeszítették őt és a gonosztevőket, egyiket jobb kéz felől, a másikat bal kéz felől. Jézus ezt mondta: „Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.“ Azután sorsot vetettek, hogy megosztozzanak ruháin.
A nép ott állt, és nézte. Azokkal együtt a főemberek is csúfolták őt, ezt mondták: „Másokat megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, Istennek választottja!“
Csúfolták őt a katonák is, odamentek hozzá, és ecettel kínálták, és ezt mondták neki: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!“
Felirat is volt fölötte, görög, római és zsidó betűkkel írva: Ez a zsidók királya.
A megfeszített gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazta őt: „Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat és minket is!“
De a másik megdorgálta, és ezt mondta neki: „Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan méltán, mert a mi cselekedeteink méltó büntetését kapjuk, ő pedig semmi rosszat nem cselekedetett!“
Jézusnak ezt mondta: „Uram, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodba!“
Jézus ezt mondta neki: „Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.“