János 2:1, 3-12

János 2:1 EIV

A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja.

János 2:3-12 EIV

Mikor elfogyott a bor, Jézus anyja ezt mondta neki: „Nincs boruk.“ Jézus ezt mondta neki: „Mi közöm nekem hozzád, ó, asszony? Nem jött még el az én órám.“ Az anyja a szolgáknak ezt mondta: „Bármit mond néktek, tegyétek meg.“ Volt pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egyenként két-három métréta fért. Jézus ezt mondta nekik: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.“ És megtöltötték azokat színültig. Azután mondta nekik: „Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.“ És vittek. Amint pedig megízlelte a násznagy a borrá lett vizet, nem tudta, honnan van (de a szolgák tudták, akik a vizet merítették), szólította a násznagy a vőlegényt, és mondta neki: „Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.“ Ezt az első jelt a galileai Kánában tette Jézus, megmutatta az ő dicsőségét, és hittek benne a tanítványai. Azután lement Kapernaumba, anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.