János evangéliuma 1

1
Az Ige emberré lett
1Kezdetben volt az Ige,#1:1 Ige Jelenthet szót, beszédet, üzenetet, bármilyen kommunikációt. Itt Jézus Krisztust jelenti, akinek a közreműködésével Isten kijelentette magát az embereknek. Ebben a könyvben gyakran előfordul ez a szó. aki Istennel együtt volt, és maga is Isten volt. 2Az Ige kezdetben együtt volt Istennel. 3Minden az Ige által jött létre, nélküle egyetlen teremtmény sem keletkezett. 4Benne volt az élet, amely a világosság volt az emberek számára. 5A világosság#1:5 világosság Itt a Messiást jelenti, az Igét, aki megismertette az emberekkel Istent. Lásd még a 7. versben is. fénylik a sötétségben, de a sötétség sohasem tudta legyőzni, feltartóztatni vagy megérteni.
6Isten küldött egy embert, akit Jánosnak#1:6 János Az Újszövetségben több ilyen nevű személy szerepel. Itt arról a prófétáról van szó, akinek a származásáról a Lk 1-ben olvashatunk. A továbbiakban „Bemerítő János”-nak fogjuk nevezni, bár az eredeti szövegben gyakran csak „János” néven említik. A régebbi fordításokban többnyire „Keresztelő János”-nak nevezik. hívtak. 7Ő azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról, s hogy mindenki halljon arról, aki a világosság, és higgyen benne. 8Nem ő volt a világosság, hanem azért jött, hogy tanúskodjon a világosságról mindenkinek.
9Az igazi világosság — aki mindenkit megvilágosít — már készen volt arra, hogy megjelenjen. 10Már a világon volt, és bár ez a világ általa jött létre, az emberek mégsem ismerték fel őt. 11A saját birtokába jött, de a saját népe nem fogadta be.
12Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. 13Azonban ők nem úgy születtek, ahogyan a gyermekek világra jönnek. Nem az emberi testből származnak, nem testi vágyból, nem a férfi akaratából, hanem magától Istentől születtek.
14Az Ige hús-vér emberré lett, és közöttünk élt, mi pedig közelről szemléltük a dicsőségét. Igen, a Mennyei Atyától származó egyszülött Fiú dicsőségét, akiben az isteni kegyelem és a valóság teljessége lakik. 15Őróla tanúskodott Bemerítő János, amikor hirdette: „Ő az — kiáltott fel —, akiről előre megmondtam, hogy el fog jönni! Ő az, aki ugyan később érkezik, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már akkor is létezett, amikor én még meg sem születtem.”
16Ő az, akinek a teljességéből kaptunk mindannyian sokféle kegyelmet, áldást és ajándékot az isteni kegyelem alapján. 17A Törvényt Mózesen keresztül kaptuk, de a kegyelem és a valóság a Messiás Jézuson keresztül jött el hozzánk. 18Istent soha nem látta egyetlen ember sem. Az egyszülött Fiú — aki maga is Isten, és nagyon szoros közösségben van az Atyával —, ő mutatta meg nekünk, és ismertette meg velünk, milyen az Isten.#1:18 Az… Isten Egyes kéziratokban ez egy kicsit másképpen olvasható: „Az egyetlen Fiú nagyon közel van az Atyához, és megmutatta nekünk az Atyát.”
Bemerítő János tanúskodik Jézusról
(Mt 3:1–12; Mk 1:2–8; Lk 3:15–17)
19A jeruzsálemi vallási vezetők papokat és lévitákat küldtek Bemerítő Jánoshoz, hogy kérdezzék meg tőle: „Ki vagy te?”
20János nyíltan megmondta, és elismerte: „Nem én vagyok a Messiás!”
21„Akkor ki vagy, talán Illés?” — kérdezték.
„Nem” — mondta János.
„Te vagy a Próféta?”#1:21 Próféta Valószínűleg arra a prófétára gondoltak, akiről Mózes mondta (5Móz 18:15–19), hogy Isten majd el fogja küldeni. Lásd a 25. versben is.
János így felelt: „Nem, az sem vagyok.”
22Ekkor ezt kérdezték tőle: „Hát akkor ki vagy? Mondd meg, hogy válaszolhassunk azoknak, akik minket elküldtek! Mit mondasz magadról?”
23Végül Bemerítő János Ézsaiás próféta szavaival válaszolt: „Az a hang vagyok, aki ezt kiáltja:
»Készítsetek utat az Örökkévalónak a pusztaságban!«”#1:23 Idézet: Ézs 40:3.
24Ezek a küldöttek a farizeusok csoportjához tartoztak. 25Tovább kérdezgették Jánost: „Ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem pedig a Próféta, akkor miért meríted be az embereket?”
26János erre így válaszolt: „Igaz, én vízbe merítem be az embereket, de van közöttetek valaki, akit nem ismertek. 27Ő az, aki később fog megérkezni, mint én, s akinek még a saruját sem vagyok méltó levenni a lábáról.”
28Mindezek a Jordán folyó keleti oldalán lévő Betániában történtek, ahol János bemerítette az embereket.
Ő az Isten Báránya!
29Másnap Bemerítő János meglátta Jézust, amint feléje közeledett, és ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya, aki magára veszi az egész világ összes bűnét! 30Ő az, akiről azt mondtam, hogy később fog megérkezni, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már előttem létezett. 31Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért merítem vízbe az embereket, hogy Izráel népe számára lelepleződjön, hogy ő a Messiás.”
32Ezután János így tanúskodott: „Láttam a Szent Szellemet, amikor leszállt a Mennyből, mint egy galamb, és megnyugodott őrajta. 33Nem ismertem őt, de aki elküldött, hogy vízbe merítsem be az embereket, azt mondta nekem: »Látni fogod, hogy a Szent Szellem leszáll, és megnyugszik egy férfin. Ő az, aki majd Szent Szellembe fog bemeríteni.« 34Mivel pedig szemtanúja voltam annak, hogy ez beteljesedett, ezért tanúsítom, hogy ő az Isten Fia.”#1:32–34 ő az Isten Fia Egyes korai görög kéziratokban: „… ő az Isten választottja.”
Jézus első tanítványai
35A következő napon Bemerítő János — két tanítványával együtt — ismét ugyanott volt. 36Megint észrevette Jézust, amint ott járt-kelt, és ezt mondta: „Nézzétek! Ő az Isten Báránya!”
37Amikor ezt az a két tanítvány meghallotta, Jézus után indultak. 38Jézus megfordult, látta, hogy követik, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok?”
Ők ezt kérdezték: „Rabbi, hol laksz?” („Rabbi” azt jelenti: „Mester, Tanító”.)
39„Gyertek velem, és meglátjátok!” — válaszolta Jézus. Azok ketten vele is mentek, és megnézték, hol lakik. Körülbelül délután négy óra volt akkor, és aznap nála is maradtak.
40Ez a két tanítvány hallotta, amit János Jézusról mondott, és követték Jézust. Az egyikük András volt, Simon Péter testvére. 41András azonnal megkereste a testvérét, Simont, és ezt mondta neki: „Rátaláltunk a Messiásra!” (A héber „Messiás” szó görögül „Krisztus”, magyarul „Felkent”.)#1:41 A héber… „Felkent” Szó szerint: „… ami lefordítva Krisztus”.
42Azután András odavezette Simon Pétert Jézushoz, aki ránézett, és ezt mondta: „Te Simon vagy, Jóna fia. Kéfás lesz a neved.” (Ez azt jelenti: „Péter”, vagyis kő.#1:42 A görög kéziratokban: „Petrosz”, arám nyelven: „Kéfás”, vagyis „kő”.)
43Másnap Jézus el akart menni Galileába. Ekkor találkozott Fülöppel, és megszólította: „Csatlakozz hozzám, és kövess engem!” 44Fülöp Bétsaidából, András és Péter városából származott. 45Később Fülöp találkozott Nátánaéllel, és elújságolta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, és akiről a próféták is írtak! Jézusnak hívják, József fia, és Názáretből való.”
46Nátánaél így válaszolt: „Ugyan, mi jó jöhet Názáretből?”
„Gyere, és nézd meg magad!” — válaszolt Fülöp.
47Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: „Nézzétek, itt jön egy igazi izraelita,#1:47 izraelita Vagyis: Izráel (Jákób) leszármazottja, Izráel népéhez tartozó személy. akiben semmi hamisság nincsen!”
48Nátánaél csodálkozva kérdezte: „Honnan ismersz engem?”
Jézus ezt válaszolta: „Láttalak téged a fügefa alatt, mielőtt Fülöp idehívott.”
49Ekkor Nátánaél ezt mondta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya!”
50Jézus így felelt: „Azért hiszel, mert azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt? Ennél nagyobb dolgokat is látsz majd.” 51És így folytatta: „Igazán mondom nektek: meglátjátok majd a megnyílt Mennyet, és Isten angyalait, amint fel- és leszállnak az Emberfiára.”#1:51 Idézet: 1Móz 28:12. Része Jákób álmának, amelyben Isten angyalait látta fel- és leszállni a Föld és a Menny között.

Jelenleg kiválasztva:

János evangéliuma 1: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be

A YouVersion cookie-kat használ a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Weboldalunk használatával elfogadod a cookie-k használatát az Adatvédelmi szabályzatunkban leírtak szerint