Rómaiakhoz 15 EIV [abbreviation] brought to you by [publisher] Learn more

Devotional

Versions

Cancel
 
15
Az erősek hordozzák az erőtlenek gyengeségeit
1Mi az erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne a magunk javát keressük. 2Mindegyikünk az ő felebarátjának kedvezzen, annak javára és épülésére. 3Mert Krisztus sem önmagának kedvezett, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak rám.“ 4Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy béketűrés által és az Írás vigasztalása által reménységünk legyen.
5A béketűrés és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, 6hogy egy szívvel és szájjal dicsőítsétek Istent, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyját.
Zsidók és pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben
7Azért fogadjátok be egymást, amint Krisztus is befogadott minket Isten dicsőségére. 8Azt mondom ugyanis, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyáknak adott ígéreteket. 9A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, amint meg van írva:
„Vallást teszek azért rólad a pogányok között,
és dicséretet éneklek a te nevednek!“
10Ezt is mondja:
„Örüljetek pogányok az ő népével együtt.“
11És ismét:
„Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok,
és magasztalja őt minden nép.“
12Ézsaiás pedig így szól:
„Hajtás sarjad Isai gyökeréből,
aki felemelkedik, hogy uralkodjék a pogányokon;
őbenne reménykednek a pogányok.“
13A reménység Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hitben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.
Pál nem akar mások munkaterületén működni
14Meg vagyok pedig győződve, atyámfiai, én magam is felőletek, hogy telve vagytok minden jósággal, telve vagytok minden ismerettel, hogy egymást is képesek vagytok inteni. 15Merészebben is írtam nektek, atyámfiai, részben hogy emlékeztesselek titeket arra, hogy az Istentől nekem adott kegyelem által 16Jézus Krisztus szolgája lettem a pogányok között, munkálkodva Isten evangéliumának ügyében, hogy a pogányok áldozata kedves és a Szentlélek által megszentelt legyen.
17Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre vonatkozó dolgokban. 18Mert nem mernék szólni semmiről sem, amit ne Krisztus cselekedett volna általam a pogányok megtérítéséért szóval és tettel, 19jelek és csodák által, az Isten Lelkének ereje által: úgyhogy én Jeruzsálemtől és környékétől Illíriáig elvégeztem a Krisztus evangéliumának szolgálatát. 20Így tehát az a tisztességes, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus neve már hirdettetett, hogy ne idegen alapra építsek. 21Hanem amint meg van írva:
„Akiknek még nem hirdettetett, azok meglátják,
és akik még nem hallották, azok megértik.“
Pál részletes útiterve
22Ezért akadályoztattam is gyakran, hogy hozzátok elmenjek.
23Most pedig, hogy nincs már munkaterületem ezekben a tartományokban, és sok esztendő óta vágyódom, hogy elmenjek hozzátok, 24ha Hispániába utazom, elmegyek hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti is elkísértek oda, ha előbb egy kissé felüdültem nálatok.
25Most pedig megyek Jeruzsálembe a szentek szolgálatára. 26Mert Macedónia és Akhája jónak látta, hogy a jeruzsálemi szentek szegényei részére valamit adakozzanak. 27Így látták jónak, de tartoznak is ezzel. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, ők is tartoznak ezt viszonozni anyagiakkal. 28Azért ha ezt majd elvégeztem, és az eredményt nekik átadtam, titeket útba ejtve, megyek Hispániába. 29Azt pedig tudom, hogy amikor hozzátok megyek, Krisztus evangéliuma áldásának teljességével megyek.
30Kérlek pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt imádságotokban, én értem, Isten előtt, 31hogy megszabaduljak azoktól, akik engedetlenek Júdeában, és hogy a Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt, 32hogy örömmel menjek hozzátok Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak. 33A békesség Istene pedig legyen mindnyájatokkal! Ámen.