YouVersion Logo
Search Icon

Titushoz 1

1
1Pál, Isten szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, Isten választottai hitének és az igazság megismerésének megfelelően, az igazi kegyesség szerint, 2az örök élet reménységében, amelyet az igazmondó Isten örök időknek előtt megígért, 3kijelentette pedig a maga idejében az ő igéjét az igehirdetés által, amely rám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint, Titusznak, a közös hit szerint való igaz fiamnak:
4Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.
5Azért hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként gyülekezeti elöljárókat, ahogy meghagytam neked, 6ha van feddhetetlen, egyfeleségű férfi, akinek gyermekei hívők, és kicsapongással vagy engedetlenséggel nem vádolhatók. 7Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára, nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem kötekedő, nem nyereségre vágyó, 8hanem vendégszerető, jóakaratú, mértékletes, igaz, tiszta, önmegtartóztató, 9aki a tanítással egyező igaz beszédhez tartja magát, hogy az egészséges tanítással inthesse és meggyőzze az ellenszegülőket.
10Mert sok az engedetlen, fecsegő és ámító, különösen is a körülmetéltek között, 11akiket el kell hallgattatni, akik egész családokat feldúlnak, nyereségvágyból olyasmit tanítanak, amit nem volna szabad. 12Valaki közülük, saját prófétájuk, ezt mondta: „A krétaiak mindig hazudnak, gonosz fenevadak, falánk naplopók“. 13Ez a vélemény igaz. Ezért fedd őket kímélet nélkül, hogy a hitben egészségesek legyenek, 14ne törődjenek a zsidó mesékkel és az igazságot megvető emberek parancsaival. 15Minden tiszta a tisztának, de a tisztátalanoknak és hitetleneknek semmi sem tiszta, mert tisztátalan mind elméjük, mind lelkiismeretük. 16Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, utálatosak és engedetlenek, minden jó cselekedetre alkalmatlanok.

Currently Selected:

Titushoz 1: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy