YouVersion Logo
Search Icon

1 Tesszalonika 1

1
1Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikai gyülekezetnek, az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban:
Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
2Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, megemlékezve rólatok imádságunkban. 3Szüntelenül emlegetjük Isten, a mi Atyánk előtt a ti hitetek munkáját, szereteteteknek fáradozását és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységeteknek állhatatosságát, 4tudva, hogy ti, Istentől szeretett atyámfiai, ki vagytok választva.
5A mi evangéliumhirdetésünk nálatok nemcsak szavakban állt, hanem isteni erőkben, Szentlélekben és teljes bizonyosságban. Hiszen tudjátok, hogyan éltünk közöttetek a ti érdeketekben. 6Ti pedig a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadva az igét sokféle szorongattatás között, a Szentlélek örömével. 7Úgyhogy Macedóniában és Akhájában valamennyi hívőnek példaképévé lettetek. 8Mert nemcsak Macedóniába és Akhájába zendült ki tőletek az Úr beszéde, hanem mindenhová híre terjedt a ti Istenbe vetett hiteteknek, úgyhogy szükségtelen is erről beszélnünk. 9Hiszen ők maguk mondják el rólunk, hogyan fogadtatok minket, és miként tértetek meg Istenhez a bálványoktól, hogy az élő Istennek szolgáljatok, 10és várjátok az ő Fiát, Jézust a mennyből, akit feltámasztott a halálból, és megszabadít minket az eljövendő haragtól.

Currently Selected:

1 Tesszalonika 1: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy