YouVersion Logo
Search Icon

János 1

1
Az Ige testté lett
1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 2Ő kezdetben Istennél volt. 3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
6Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról.
9Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
14Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 15János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 16Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. 17Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. 18Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.
Keresztelő János bizonyságtétele
19János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te? 20Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok. 21Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. – A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. 22Ezt mondták tehát: Ki vagy? – hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? 23Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját”, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. 24A küldöttek között voltak farizeusok is, 25és ezek tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta? 26János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, 27aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. 28Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
29Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! 30Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. 31Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt. 32Így tett erről bizonyságot János: Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, és megnyugszik rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.
Jézus első követői
35Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, 36és amikor megpillantotta Jézust, aki arra járt, így szólt: Íme, az Isten Báránya! 37Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. 38Jézus megfordult, és amikor látta, hogy követik őt, megszólította őket: Mit kerestek? Ők pedig ezt válaszolták: Rabbi – ami azt jelenti: Mester –, hol laksz? 39Ő így szólt: Jöjjetek, és meglátjátok. Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; mintegy délután négy óra volt. 40A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. 41Ő, mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást – ami azt jelenti: Felkent. 42Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni – ami azt jelenti: Kőszikla.
43Másnap Jézus Galileába akart indulni. Találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: Kövess engem! 44Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából. 45Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát. 46Származhat-e valami jó Názáretből? – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg! 47Amikor Jézus látta, hogy Nátánaél közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság. 48Nátánaél megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál. 49Nátánaél így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya! 50Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. 51És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.

Currently Selected:

János 1: RÚF

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy