YouVersion Logo
Search Icon

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 21

21
1 Ezek után a Tibériás tavánál Jézus újra láthatóan megjelent a tanítványoknak. A dolog így történt:
2 Simon Péter, Tamás, akit Ikernek mondanak, Natánáél a galileai Kánából, a Zebedeus két fia és két más tanítvány együtt voltak.
3 Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” – „Mi is megyünk veled” – mondták neki. Elmentek, hajóba szálltak, de azon az éjszakán semmit sem fogtak.
4 Már kora reggel volt, mikor Jézus kiállt a partra, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az.
5 „Fiacskáim – szólította meg őket Jézus –, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték.
6 „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán és találni fogtok” – - mondta nekik. Kivetették a hálót, de a halak sokasága miatt azt többé bevonni nem volt erejük.
7 Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, odaszólt Péternek: „Az Úr az!” Simon Péter, mikor meghallotta, hogy az Úr az, felkötötte felső ruháját, mert meztelen volt és a tóba vetette magát.
8 A többi tanítvány a csónakkal közeledett, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz ölnyire s magukkal vonszolták a hálót a halakkal.
9 Mikor kijutottak a földre, széntüzet láttak és rajta halat meg kenyeret.
10 „Hozzatok a halakból, melyeket most fogtatok!” – mondta nekik Jézus.
11 Simon Péter is feljött s kivonta a szárazföldre a százötvenhárom nagy hallal telt hálót. S noha ennyi volt, nem szakadt el a háló.
12 „Jertek reggelizzetek meg” – mondta nekik Jézus. A tanítványok közül senki sem merte őt kikérdezni: „Ki vagy?” Tudták, hogy az Úr az.
13 Jött Jézus, fogta a kenyeret és adott nekik, a halakból is hasonlóképpen adott.
14 Ezzel már harmadszor tette magát Jézus a tanítványoknak láthatóvá azután, hogy a halottak közül feltámadt.
15 Mikor megreggeliztek, Jézus megszólította Simon Pétert: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem náluknál?” „Úgy van, Uram – felelte –, te tudod, milyen kedves vagy nekem.” „Legeltesd bárányaimat!” – mondta neki.
16 Másodszor is újra megkérdezte: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Úgy van, Uram! Te tudod, hogy kedves vagy nekem!” Mondta neki: „Terelgesd a juhaimat!”
17 Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, János fia, kedves vagyok neked?” Megszomorodott Péter, hogy harmadszor kérdezte tőle: „Kedves vagyok neked?” – és azt felelte neki: „Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy kedves vagy nekem.” Jézus ezt felelte neki: „Legeltesd a juhaimat!
18 Bizony, bizony azt mondom neked: mikor fiatalabb voltál, te övezted fel magadat és odamentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kinyújtod majd kezedet, más övez fel téged, és oda mégy, ahová nem akarsz.”
19 Ezt pedig azért mondta, hogy jelképesen jelezze, micsoda halállal fogja Istent megdicsőíteni. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: „Kövess engem!”
20 Péter megfordult és meglátta azt a tanítványt, akit Jézus szeretett, hogy követte őket, azt, aki az estebéden az Úr keblére dőlt, s aki azt kérdezte: „Uram, ki az, aki elárul téged?”
21 Mikor Péter meglátta őt, azt kérdezte: „Uram, vele mi lesz?”
22 Jézus ezt felelte neki: „Ha azt akarnám, hogy ő megmaradjon addig, amíg én megjövök, mit tartozik rád? Te engem kövess!”
23 Szétment a beszéd a testvérek közé, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig nem mondta neki Jézus, hogy nem hal meg, hanem: „Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon addig, míg megjövök, mit illet téged?”
24 Ez a tanítvány az, aki tanúságot tett e dolgokról és megírta ezeket. És tudjuk, hogy tanúságtétele igaz.
25 Van sok más dolog is, amiket Jézus tett, amiket, ha egyenként megírnánk, úgy gondolom, hogy maga a világ sem tudná mind befogadni a megírt könyveket.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy