YouVersion Logo
Search Icon

János 20

20
Az üres sír
1A hétnek első napján pedig korán reggel, amikor még sötét volt, odament a magdalai Mária a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírról. 2Elfutott tehát, és elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt!“
3Elment tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4Együtt futottak mindketten: de a másik tanítvány hamar megelőzte Pétert, és előbb jutott a sírhoz, 5és lehajolva látta, hogy ott vannak a lepedők, de mégsem ment be. 6Nyomban utána megjött Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a lepedők ott vannak. 7És a keszkenő, amely a fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. 8Akkor aztán bement a másik tanítvány is, aki először jutott a sírhoz, és látott és hitt. 9Mert nem értették még az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból. 10A tanítványok ezután visszamentek az övéikhez.
Jézus megjelenik a magdalai Máriának
Mk 16,9
11Mária pedig kinn állt a sírnál és sírt. Amíg azonban siránkozott, behajolt a sírba, 12és látott két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt.
13Azok ezt mondták neki: „Asszony, miért sírsz?“
Azt mondta nekik: „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.“ 14És mikor ezeket mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az.
15Mondta neki Jézus: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?“
Ő pedig azt gondolva, hogy a kertész az, ezért azt mondta neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem.“
16Jézus ezt mondta neki: „Mária!“
Az megfordult, és ezt mondta neki: „Rabbuni!“ – ami azt jelenti: Mester!
17Jézus azt mondta neki: „Ne érints engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz, hanem menj az én atyámfiaihoz, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.“
18Elment a magdalai Mária, hírül adva a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.
Jézus megjelenik tanítványainak
Mk 16,14-18; Lk 24,36-49
19Mikor azért este lett, azon a napon, a hétnek első napján és mikor az ajtók a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak ott, ahol egybegyűltek a tanítványok, eljött Jézus, megállt középen, és ezt mondta nekik: „Békesség néktek!“ 20És ezt mondva megmutatta nekik a kezeit és az oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják az Urat.
21Ismét mondta nekik Jézus: „Békesség néktek! Amiképpen engem küldött az Atya, én is küldelek titeket.“ 22És mikor ezt mondta, rájuk lehelt, és mondta nekik: „Vegyetek Szent Lelket. 23Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak, akikéit megtartjátok, megtartatnak.“
Jézus és Tamás
24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt ővelük, amikor eljött Jézus. 25A többi tanítvány ezt mondta neki: „Láttuk az Urat.“
Ő pedig azt mondta nekik: „Ha nem látom a kezein a szegek helyeit, és be nem teszem ujjaimat a szegek helyébe, és kezemet be nem teszem az oldalára, semmiképpen el nem hiszem.“
26És nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, Tamás is ő velük volt. Noha az ajtó zárva volt, bement Jézus, és megállt középen, és mondta: „Békesség néktek!“ 27Azután mondta Tamásnak: „Hozd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, és hozd ide a kezedet, és tedd az én oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.“
28Tamás pedig így felelt: „Én Uram és én Istenem!“
29Jézus ezt mondta neki: „Mivel láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.“
Az evangélium célja
30Sok más jelt is tett ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. 31Ezek pedig azért vannak megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt híve, életetek legyen az ő nevében.

Currently Selected:

János 20: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy