YouVersion Logo
Search Icon

Apostolok 4

4
Pétert és Jánost börtönbe vetik
1Amíg ők a néphez szóltak, odaléptek hozzájuk a papok, a templom felügyelője és a szadduceusok. 2Nehezteltek amiatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban. 3Rájuk vetették kezüket, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már este volt. 4Sokan pedig azok közül, akik hallgatták az igét, hittek, szám szerint mintegy ötezer férfi.
Péter a nagytanács előtt
5Történt pedig, hogy másnapra egybegyűltek a vének és az írástudók fejei Jeruzsálembe. 6És Annás, a főpap, Kajafás és János, Sándor és akik csak főpapi nemzetségből származtak. 7Amikor pedig őket középre állították, faggatták őket: „Micsoda hatalommal, vagy kinek a nevében cselekedtétek ezt?“
8Akkor Péter, Szentlélekkel megtelve, ezt mondta nekik: „Népnek fejedelmei és Izraelnek vénei! 9Ha minket a mai napon egy nyomorék emberrel való jótett miatt hallgattok ki, hogy mitől gyógyult meg, 10mindnyájan tudjátok meg, Izrael egész népével együtt, hogy a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez előttetek épségben.
11»Ez az a kő, amelyet ti építők megvetettetek,
mégis szegletkő lett.«
12Nincsen senki másban üdvösség, mert nem is adatott más név az emberek között az ég alatt, amely által üdvözülhetnénk.“
Péter és János szabadon bocsátása
13Amikor pedig látták, hogy Péter és János milyen bátran szólnak, és megtudták, hogy írástudatlan és közönséges emberek, elcsodálkoztak. Föl is ismerték őket, hogy a Jézussal voltak. 14Amikor azonban látták, hogy az az ember, amelyik meggyógyult, velük együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenük szólni. 15Miután kiküldték őket a gyűlésből, maguk közt tanácskoztak, s ezt mondták: 16„Mit cselekedjünk ezekkel az emberekkel? Mert nyilvánvaló, hogy csoda történt általuk, mindenki, aki Jeruzsálemben lakik tudja, és le nem tagadhatjuk. 17De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegessük meg őket, hogy többé egy emberhez se szóljanak az ő nevében.“
18Ezért beszólították őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne szóljanak, és ne tanítsanak a Jézus nevében. 19Péter és János pedig ezt felelte: „Vajon igaz dolog-e Isten előtt, hogy rátok hallgassunk inkább, mintsem Istenre, ítéljétek meg magatok! 20Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokról ne beszéljünk.“
21Ők pedig nem találtak semmi módot arra, hogy megbüntessék őket, megfenyegették, és elbocsátották őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítették az Istent azért, ami történt, 22mert több mint negyven esztendős volt az az ember, akivel a gyógyításnak ez a csodája történt.
A gyülekezet imádsága
23Amikor pedig elbocsátották őket, elmentek az övéikhez, és elbeszélték, amiket a főpapok és a vének mondtak nékik. 24Ők pedig mikor ezt hallották, egy szívvel-lélekkel felemelték szavukat az Istenhez, és ezt mondták: „Urunk, te vagy az Isten, aki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot, 25aki, a te szolgádnak Dávidnak szája által ezt mondtad:
»Miért zúgolódtak a pogányok,
és gondoltak a népek hiábavalóságot?
26Fölkeltek a földnek királyai,
és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen,
és az ő Krisztusa ellen.«
27Mert bizony a te szent Fiad, Jézus ellen, akit felkentél, megegyezett Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével, 28hogy véghezvigyék, amiről a te kezed és a te tanácsod előre elhatározott, hogy megtörténjenek. 29Most azért, Urunk, tekints a fenyegetéseikre, és add meg a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet; 30nyújtsd ki kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiad, Jézusnak neve által.“
31Miután könyörögtek, megmozdult a hely, ahol egybegyűltek, és beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólták.
Testvéri közösség a gyülekezetben
32A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy volt. Senki semmi jószágát nem mondta magáénak, hanem mindenük közös volt. 33Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. 34Mert szűkölködő sem volt közöttük senki, mert akik földek vagy házak birtokosai voltak, eladták azokat, elhozták az eladott javak árát, 35és letették az apostolok lábai elé, azután elosztották egymás között, amint kinek-kinek szüksége volt rá.
36József is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el (ami azt jelenti, hogy Vigasztalás fia), Lévita, származása szerint ciprusi, 37neki mezője volt, eladta azt, a pénzt elhozta, és az apostolok lábai elé letette.

Currently Selected:

Apostolok 4: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy