YouVersion Logo
Search Icon

Apostolok 15

15
Vita a pogánykeresztyének körülmetéléséről
1Némelyek pedig, akik Júdeából jöttek le, így tanították az atyafiakat: „Ha körül nem metélkedtek Mózes rendelése szerint, nem üdvözülhettek.“ 2Amikor pedig Pálnak és Barnabásnak nagy viszálya és vitája lett velük, azt határozták el, hogy Pál és Barnabás, és néhányan mások közülük, menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe, e kérdés ügyében. 3Kikísérte tehát őket a gyülekezet, és átmentek Fönícián és Samárián, elmondták a pogányok megtérését, és nagy örömet szereztek az összes atyafiaknak. 4Amikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet, az apostolok és a vének fogadták őket, és ők elbeszélték, milyen nagy dolgokat cselekedett az Isten velük.
5Előállt azonban néhány hivő, akik a farizeusok szerzetéből valók voltak, és azt mondták, hogy körül kell metélni őket, és meg kell parancsolni, hogy Mózes törvényét megtartsák.
Az apostoli gyűlés Jeruzsálemben. Péter beszéde
6Az apostolok és a vének ezért egybegyűltek, hogy e felől a dolog felöl határozzanak. 7Amikor nagy vita támadt, felkelt Péter, és ezt mondta nekik: „Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régóta kiválasztott engem közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét, és higgyenek. 8A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, mert Szentlelket adott nekik, amint nekünk is. 9Semmi különbséget nem tett közöttünk és ő közöttük, a hit által tisztította meg szívüket. 10Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk? 11Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen ők is.“
Jakab beszéde az apostoli gyűlésen
12Erre elhallgatott az egész sokaság, és hallgatták Barnabást és Pált, amint elbeszélték, mennyi jelt és csodát tett az Isten általuk a pogányok között. 13Miután pedig elhallgattak, Jakab ezt mondta: „Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem! 14Simon elmondta, hogyan gondoskodott az Isten arról, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének. 15És ezzel egyeznek a próféták mondásai, amint meg van írva:
16»Ezek után megtérek
és felépítem Dávidnak leomlott sátrát;
Omladékait helyreállítom,
és ismét felépítem,
17hogy megkeresse
az emberek többi része az Urat,
és a pogányok mindnyájan,
akik az én nevemről neveztetnek.
Ezt mondja az Úr,
ki mindezeket megcselekszi.
18Tudja az Isten öröktől fogva
minden cselekedetét.«
19Ezért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, akik a pogányok közül térnek meg az Istenhez. 20Hanem írjuk meg nekik azt, hogy tartózkodjanak a bálványok tisztátalanságától, a paráznaságtól, a megfojtott állattól és a vértől. 21Mert Mózesnek régi nemzedékek óta minden városban megvannak a hirdetői, hiszen a zsinagógákban minden szombaton olvassák őt.“
Az apostoli gyűlés határozata
22Akkor az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel együtt úgy tetszett, hogy férfiakat válasszanak ki maguk közül, és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással: Júdást, akinek mellék neve Barsabbás és Szilászt, akik az atyafiak között vezető emberek voltak. 23Ezt az írást küldték velük:
„Az apostolok, a vének, és az atyafiak az Antiókhiában, Szíriában és Ciliciában élő, pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket küldik!
24Mivel meghallottuk, hogy némelyek közülünk, akiknek mi parancsot nem adtunk erre, kimentek és megzavartak titeket beszédeikkel, feldúlták lelketeket, azt mondva, hogy metélkedjetek körül, és a törvényt tartsátok meg, 25úgy gondoltuk, miután egyetértésre jutottunk, hogy kiválasztunk férfiakat, és elküldjük hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal, 26olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. 27Elküldtük azért Júdást és Szilászt, akik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket. 28Mert tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy semmi több terhet ne tegyünk reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül: 29hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól, amelyektől ha megóvjátok magatokat, jól dolgotok lesz.
Legyetek egészségben!“
30Ők tehát, miután elbocsátották őket, elmentek Antiókhiába, egybegyűjtötték a sokaságot, átadták a levelet. 31Amikor elolvasták, örültek az intésnek. 32Júdás és Szilász pedig mivel maguk is próféták voltak, sok beszéddel intették és erősítették az atyafiakat. 33Miután pedig egy bizonyos időt eltöltöttek ott, az atyafiak elbocsátották őket békességgel az apostolokhoz. (34De Szilásznak tetszett ott maradni.) 35Pál és Barnabás is Antiókhiában időztek, tanították és prédikálták a többiekkel az Úrnak igéjét.
Pál második missziói útja. Barnabás külön útra indul
36Néhány nap múlva pedig Pál ezt mondta Barnabásnak: „Most, hogy visszatértünk, látogassuk meg atyánkfiait minden városban, amelyben hirdettük az Úrnak igéjét, lássuk: hogy vannak.“ 37Barnabás azt tanácsolta, hogy vegyék maguk mellé Jánost, akit Márknak hívnak. 38Pál azonban azt tartotta méltónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velük a munkára, ne vegyék maguk mellé. 39Meghasonlás támadt közöttük, úgyhogy elszakadtak egymástól, és Barnabás maga mellé vette Márkot, elhajózott Ciprusba. 40Pál pedig Szilászt választotta maga mellé, és az atyafiaktól az Isten kegyelmére bízva útra kelt. 41Bejárta Szíriát és Ciliciát, és erősítette a gyülekezeteket.

Currently Selected:

Apostolok 15: EIV

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

YouVersion uses cookies to personalize your experience. By using our website, you accept our use of cookies as described in our Privacy Policy