Márk 15:27, 28, 29, 30, 31, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 38, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47
Márk 15:27 EIV
Két rablót is megfeszítettek vele együtt, egyet jobb és egyet bal keze felől.
Márk 15:28 EIV
És így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „És bűnösök közé számlálták.“
Márk 15:29 EIV
Az arra menők pedig szidalmazták őt, fejüket hajtogatva és ezt mondva: „Hah! – te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted
Márk 15:31 EIV
Hasonlóképpen a főpapok is, csúfolódva egymás között, az írástudókkal együtt ezt mondták: „Másokat megmentett, de magát nem bírja megmenteni.
Márk 15:32 EIV
A Krisztus, az Izrael királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk.“ Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazták őt.
Márk 15:34 EIV
És kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott és ezt mondta: „Elói, Elói! Lámá sabaktáni?“ – ami megmagyarázva azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?“
Márk 15:35 EIV
Néhányan pedig meghallva ezt az ott állók közül, ezt mondták: „Íme, Illést hívja.“
Márk 15:36 EIV
Egy ember pedig odafutott, és egy szivacsot megtöltve ecettel, nádszálra tűzve, inni adott neki, és ezt mondta: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye!“
Márk 15:39 EIV
Amikor pedig a százados, aki vele átellenben állt, látta, hogy így kiáltva bocsátotta ki lelkét, ezt mondta: „Bizony ez az ember Isten Fia volt!“
Márk 15:40 EIV
Asszonyok is voltak ott, akik távolról nézték, és közöttük volt a magdalai Mária és Mária, a kis Jakabnak és Józsefnek anyja és Salómé
Márk 15:41 EIV
akik amikor Galileában volt, akkor is követték őt, és szolgáltak neki; és sok más asszony, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
Márk 15:43 EIV
eljött az arimátiai József, egy tisztességes tanácsbeli, aki maga is várta az Isten országát; bement bátran Pilátushoz, és elkérte Jézusnak testét.
Márk 15:44 EIV
Pilátus pedig csodálkozott, hogy már meghalt, ezért magához hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy régen halt-e meg.
Márk 15:46 EIV
Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, és elhelyezte egy sírboltba, amely kősziklába volt kivágva; és követ hengerített a sírbolt szájára.
Márk 15:47 EIV
A magdalai Mária pedig és Mária, a József anyja nézték, hová helyezték őt.