YouVersion Logo
Search Icon

Bírák 9:39-57

Bírák 9:39-57 HUNB

Gaal kivonult Sikem polgárai élén, és megütközött Abímelekkel. De megfutamodott, Abímelek pedig üldözőbe vette. Sokan hullottak el halálra sebzetten a kapu bejáratáig. Abímelek Arúmában maradt, Zebul pedig elűzte Gaalt és testvéreit; nem maradhattak Sikemben. Másnap azután a nép kiment a mezőre. Ezt hírül vitték Abímeleknek, ő pedig összeszedte a seregét, három csapatra osztotta, és lesbe állt a mezőn. Amikor látta, hogy a nép kijött a városból, rájuk támadt, és legyilkolta őket. Abímelek ugyanis előretört a vele levő csapatokkal, és elállta a városkapu bejáratát. A másik két csapat pedig rátört mindazokra, akik a mezőn voltak, és legyilkolta őket. Abímelek egész nap harcolt a város ellen, és elfoglalta a várost. A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval. Amikor meghallották ezt Sikem fellegvárának a polgárai, mindnyájan Él-Berít templomának a rejtekhelyére menekültek. De hírül adták Abímeleknek, hogy Sikem fellegvárának a polgárai mind együtt vannak. Abímelek fölment a Calmón-hegyre egész népével. Fejszét fogott Abímelek a kezébe, levágott egy faágat, fölvette, a vállára tette, és azt mondta népének: Láttátok, hogy mit csináltam. Hamar tegyetek ti is így! Vágott tehát minden egyes ember egy ágat, azután követték Abímeleket. A fát lerakták a rejtekhely mellett, és azzal felgyújtották a rejtekhelyet. Minden ember meghalt Sikem fellegvárában, mintegy ezer férfi és nő. Abímelek azután Tébéc alá vonult, megostromolta Tébécet és elfoglalta. A város közepén volt egy erős fellegvár. Oda menekült minden férfi és nő, a város valamennyi polgára, és magukra zárták azt. Azután fölmentek a fellegvár tetejére. De Abímelek a fellegvárig nyomult, és megtámadta azt. Már közel volt a fellegvár bejáratához, és fel akarta gyújtani. Akkor egy asszony egy kézimalom kövét dobta Abímelek fejére, amely bezúzta a koponyáját. Ő azonnal így kiáltott fegyverhordozó legényének: Ránts kardot, és ölj meg, hogy ne mondják rólam: Asszony gyilkolta meg! A legénye keresztülszúrta, és meghalt. Amikor az izráeliek látták, hogy Abímelek meghalt, mindnyájan hazamentek. Így fizetett meg Isten Abímeleknek azért a gonoszságáért, amelyet apja ellen követett el, amikor meggyilkolta hetven testvérét. A sikemiek fejére is visszahárította Isten minden gonoszságukat, és beteljesedett rajtuk Jótámnak, Jerubbaal fiának az átka.

Free Reading Plans and Devotionals related to Bírák 9:39-57